Dolinszky Árpád rövid, súlyos betegség után pénteken hunyt el, halálhírét a vasárnapi istentiszteleten jelentették be a szabadkai evangélikus gyülekezetnek.
Dolinszky Árpád 1949-ben született a felvidéki Sajógömörön. A pozsonyi Hittudományi Egyetemen magisztrált, a hetvenes évek végén a Délvidékre költözött, ahol a kúlai, a nagybecskereki és a kikindai gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot. 1981-ben az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház esperesévé nevezik ki, majd 1998-ban az ő vezetésével alakul újra az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában, illetve a Vajdaságban. A szerbiai egyház zsinatának püspök-elnöke, 1998-tól szuperintendense volt.
Dolinszky püspök a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja volt, aktívan részt vett a Magyar Nemzeti Tanács munkájában, és jó kapcsolatot ápolt a szerb ortodox, a római katolikus és a református egyházzal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!