A legkomolyabb változások a tagfelvételt, a párt nevét és az egyes pártstruktúrák egyszerűsödését érintik majd. Az új alapszabály-tervezet szerint a pártba jóval egyszerűbben, egy internetes regisztráció alapján is be lehet majd lépni.
„Eddig a járási vezetőségek szavaztak az egyes tagok felvételéről, ezután erre nem lesz szükség. Az internetes regisztráció elég lesz a taggá váláshoz, az adott személy pedig a következő taggyűlésre automatikusan meghívót kap” – magyarázta Berényi. Az álneves és provokatív jellegű regisztrálókat szoftver segítségével tervezik szűrni, illetve az egyes tagok felvételét szükség esetén a járási elnökség megtámadhatja.
A párt saját magát is pontosabban szeretné meghatározni. Ezután a dél-szlovákiai és a lemaradó régiók pártjaként tervezik magukat definiálni – ismertette Berényi. „Eddig a nem volt ilyen konkrét specifikációnk, de mivel a szavazóink bázisa a dél-szlovákiai régiókból kerül ki, az alapszabályt is ehhez szeretnénk igazítani” – tette hozzá a pártelnök.
További tervezett fontos változás a párt nevével kapcsolatos: az országos tanács a Magyar Közösség nevet terjeszti a kongresszus elé. „A név rövidebb, dinamikusabb, pontosabb. Jobban kifejezi, kiket és milyen értékeket is akarunk képviselni” – magyarázta Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.
A teljes alapszabály-módosításról a végleges döntést a párt füleki kongresszusán hozzák meg szeptember 22-én. Személyi kérdésekről azonban még a szeptemberi kongresszuson nem döntenek, a párt a teljes szintű tisztújítást már az új alapszabály szerint szeretné alkalmazni, erre decemberben kerülhet sor. Berényi József hozzátette: egyelőre nem tudja, hogy indul-e újra az elnöki posztért, ez attól függ, hogy végül az alapszabályba milyen módosítások kerülnek be.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!