A bejelentésre azzal összefüggésben került sor, hogy szeptember 29-re hirdette meg honlapján a krasznahorkai vár tövében lévő romatelep nyilvános „eltakarítását” az ingatlan társtulajdonosává vált Marián Kotleba, a szlovák sajtó által szélsőségesnek nevezett Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke, aki a „takarításhoz” rendőrségi biztosítást kért.
Tibor Gaspar elmondta: nem tesznek eleget Kotleba kérésének, mivel a kért közreműködésre a rendőrségnek nincs jogi alapja. Rendőrségi közreműködést ugyanis a vonatkozó jogszabályok szerint csak a végrehajtó hatalomnak nyújthatnak, továbbá az igénylő nem rendelkezik jogerős bírósági végzéssel az ingatlanján lévő épületek elbontására. Hozzátette: mivel megállapítást nyert, hogy az érintett ingatlanon hét, falakkal rendelkező épület is áll, azok esetleges eltávolítása pedig engedélyhez kötött, és semmiképpen sem azonosítható „szemételtakarítással”.
Törvénybe ütközik a bontás
Az országos rendőrfőkapitány rámutatott: a vonatkozó törvényi szabályozás szerint attól, hogy egy épület illegálisan épül fel egy föld ingatlanon, még nem kerül a telek tulajdonosának birtokába. Ezért a romatelepet alkotó épületek esetleges erőszakos eltávolítása törvénybe ütköző lenne, és az azt megvalósító személyek ellen a rendőrség idegen tulajdon megkárosítása miatt indíthatna eljárást.
Tibor Gaspar ezzel és Marián Kotleba szombatra jelzett „takarításával” összefüggésben hangsúlyozta: a rendőrség felkészült arra, hogy szükség esetén minden segítséget megad Krasznahorkaváralja önkormányzatának a törvény betartásához. Emlékeztetett: az önkormányzatnál eddig senki nem élt a „tömeges megmozdulásokra” vonatkozó bejelentési kötelezettséggel, így az ebből adódó esetleges szabálysértések ellen is készek fellépni.
Civil tiltakozás a felszámolás ellen
A Krasznahorkaváralján lévő romatelep esetleges erővel történő felszámolása ellen a múlt héten több szlovákiai civil szervezet is tiltakozott. Frantisek Tanko, a Szlovákiai Roma Unió Pártjának (SRÚS) elnöke azt mondta: legalább kétezer roma készül Krasznahorkaváraljára szeptember 29-én, hogy megvédjék a romatelepet. A szervezet ezt a szándékát azóta nem erősítette meg. Az információt – taktikai megfontolásra hivatkozva – az országos rendőrfőkapitány sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!