Lomnici Zoltán csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez címzett, konkrét példákat, jogeseteket bemutató petícióban azt kérik, járjon közbe a jogsérelmek megszüntetése érdekében. Egyetlen megoldás van: a szlovák alkotmánnyal ellentétes állampolgársági törvény megsemmisítése – fogalmazott Lomnici, aki azt is kéri, folytassák le a kötelezettségszegési eljárást Szlovákiával szemben, és állapítsák meg a jogsértés tényét. Ha pedig nem változtatja meg a törvényt, akkor bírságolják meg Szlovákiát.
Az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke felidézte, hogy több felvidéki magyart, akik bejelentették a magyar állampolgárság felvételét, különböző joghátrányok, hatósági zaklatások, lelki sérelmek értek az elmúlt időszakban. Ez az unió jogát is sérti – állapította meg, hozzátéve: a tagállamok politikai céljaik megvalósítása során sem sérthetik meg az uniós polgárok jogait, és a szervezet feladata a polgárok védelme is.
A petícióban kitér arra is, hogy a szlovák alkotmány rögzíti: akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától, arról csak saját kérésre lehet lemondani. Lomnici Zoltán hozzáfűzte, öt jogesetet talált, amely bizonyos jogelvek megsértését jelzi. Hivatkozik többek között a jogbiztonság, a jogegyenlőség elvére, álláspontja szerint mindkettő sérült. Utalva arra, hogy az érintettek egy másik szövetséges állam állampolgárságát vették fel, szólt még az arányosság elvének is sérüléséről. Egyik esetben sem követtek el bűncselekményt, annyi történt, megvallották, hogy magyarok. Valamennyien jelezték, hogy ragaszkodnak a szlovák állampolgársághoz is, hiszen a Felvidék a hazájuk.
Hozzátette: az alapjogi charta alapján nyújtotta be a magyar nyelvű petíciót, ami lehetővé teszi, hogy bármely uniós polgár valamely tagállam ellen petíciós eljárást kezdeményezzen. Az elnök azt kérte, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő juttassa el a dokumentumot a címzettnek, karolja fel ez az ügyet.
Gubík László joghallgató, akit számos jogsérelem ért a magyar állampolgárság felvétele miatt, azt mondta: lassan több mint egy éve a bizonytalanság állapotában élnek. A nyár folyamán háromszor volt a lévai rendőrségen, lakhelyén is keresték, és a rendőri idézés szerint le kell adni személyi okmányait. Gubík, aki szintén aláírója a beadványnak, leszögezte: továbbra is a szlovák alkotmányt tartják mérvadónak, azaz akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától. A joghallgató utalva a szeptember 1-jei kassai alkotmánymenetre kiemelte: a céljaik egyértelműek, azt szeretnék elérni, vegye napirendjére a szlovák alkotmánybíróság az állampolgársági törvény módosítását, és semmisítse meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!