A döntés halvány reménysugár az alagút végén

Érvénytelenítették Kassai Gyula, a szlovák állampolgárságától megfosztott egyik felvidéki magyar útlevelének bevonását.

TK
2012. 10. 04. 17:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kassai Gyula útlevelének érvénytelenítéséről és bevonásáról júliusban a szlovák állampolgársági törvényre hivatkozva hozott határozatot a lévai rendőrkapitányság. A református lelkész azonban megtagadta a határozat teljesítését, és bírósághoz fordult. Mielőtt azonban bírósági döntés születhetett volna az ügyben, a nyitrai kerületi rendőrkapitányság felülvizsgálta a lévai rendőrség határozatát, és érvénytelenítette. A döntésről szóló határozatot szerdán kézbesítették Kassainak.

Precedensértékű döntés született

Az érintett a döntéssel kapcsolatban azt mondta: örül a döntésnek többi felvidéki sorstársa nevében is, hiszen a rendőrség mostani döntése precedensértékű lehet az ő esetükben is. „Ez a döntés halvány reménysugár az alagút végén, azt jelzi, hogy ha nem is holnap, de egyszer eljön az az idő, amikor véget ér a hatósági zaklatásunk, és többé nem kell majd attól tartani, hogy valakitől megpróbálják megvonni a szlovák állampolgárságát azért, hogy felvette a magyart” – fejtette ki a lelkész. Hozzátette: a rendőrség mostani döntése ugyanakkor valószínűleg csupán elodázó hatású, hiszen annyit jelent, hogy az útlevelét – amelynek beszolgáltatását megtagadta – nem kell leadnia, viszont kérdéses, hogy miután az érvényessége lejár, kaphat-e újat.

A döntés csak az útlevél érvényességére vonatkozik

Nagy Tibor ügyvéd a döntés előzményei kapcsán elmondta: erre azután került sor, hogy a lévai rendőrség – az útlevél érvénytelenítéséről szóló és a rendőrség irányába való esetleges fellebbezést kizáró – határozata alapján felülvizsgálat jogcímén bírósághoz fordultak, majd erről a határozatot kiadó lévai járási rendőrkapitányságot is tájékoztatták. A lévai rendőrség ezt követően megvizsgálta saját határozatát, és újabbat hozott, amelyben megállapította, hogy döntése ellen mégis lehet fellebbezni. Ezt az érintett meg is tette, a fellebbezés pedig a járási szervtől a kerületi rendőrkapitánysághoz került.

„A kerületi rendőrség arra hivatkozta bírálta felül a járási döntést, hogy az úti okmányokról szóló törvény nem rendelkezik olyan kitétellel, amely lehetővé tenné, hogy valakitől az állampolgársága elvesztése miatt automatikusan be lehetne vonni az útlevelét. Így a kerületi döntés törvénysértést állapított meg a járási rendőrség részéről” – részletezte Nagy Tibor. Hozzátette: bár a nyitrai döntéssel szemben nincs fellebbezési lehetőség, a bírósági felülvizsgálatát a lévai rendőrkapitányság 30 napon belül még kérheti.

A lelkész ügyvédje szerint a mostani döntés kizárólag az útlevél érvényességére vonatkozik. Kassai Gyula személyigazolványának érvénytelenítését már tavasszal jelezte a lévai rendőrség, és az okmány beszolgáltatása céljából többször is beidézte a tulajdonosát. Kassai ennek az okmánynak a beszolgáltatását is megtagadta, és bár a rendőrség több alkalommal is megerősítette, hogy személyi igazolványa már érvénytelen, a hatóságok kompetenciahiányra hivatkozva megtagadták számára egy erről szóló megerősítő határozat kiadását. Ilyen határozat híján azonban – egyelőre – jogorvoslathoz sem folyamodhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.