Csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő elmondta: abban látja a megalapítandó intézet dolgát, hogy a különböző szakterületeken felhalmozott magyarországi tudásból a teljes Kárpát-medence érdekeit szolgáló rendszereket építsenek. A felsorolt kérdéskörök közül a demográfiait találta a legsúlyosabbnak. Megemlítette, hogy a romániai hivatalos adatok szerint az elmúlt húsz évben félmillióval csökkent az erdélyi magyarok száma, és a fogyás a Kárpát-medence más régióiban is hasonlóan aggasztó mértékű.
„Legfontosabb vagyonként a humán vagyonról kell szólni: a magyarul beszélő, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberekről. Felelős humánvagyon-gazdálkodásra kell sort keríteni” – fogalmazta meg a célt Szász Jenő. Közelmúltbeli amerikai látogatása tapasztalatait összegezve kijelentette: ha a Kárpát-medencében a töredékét tapasztalná annak az áldozatvállalásnak, amely a felkeresett amerikai magyar közösségeket jellemzi, sokkal biztatóbb lenne a helyzet.
A székelyudvarhelyi sajtótájékoztató után Szász Jenő kitérő választ adott az MTI-nek arra a kérdésére, hogy vállal-e továbbra is elnöki tisztséget a Magyar Polgári Párt élén. „A szombati kongresszusra is hagynunk kell valami mondanivalót” – jelentette ki.
Szász szerint a magyarok szövetségére van szükség
Az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges egyesülését firtató kérdésre válaszolva elmondta, meglátása szerint az EMNP az MPP nyomdokain halad. „Most Bukarestbe igyekszenek, ezért szeretnének velünk egyesülni, de pár éven belül számukra is Budapest lesz az irány” – fogalmazott Szász Jenő. Hozzátette: nem két párt fúziójára és nem három párt versenyére, hanem a magyarok szövetségére, egy nemzeti válogatott felállítására van szükség.
Szász Jenőt kedden kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére. „Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt” – közölte szerdán Szász Jenő az intézet létrehozása kapcsán.