Így rajzolnák át Székelyföld határait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az SZNT vasárnap közleményben tudatta, hogy a közösség akarata által kirajzolt Székelyföld számára kéri az önálló közigazgatási régió státust.

LM
2013. 02. 17. 20:58

Az MTI kérdésére Izsák Balázs elmondta, azért nem tartja a három megye által kirajzolt Székelyföld régiót sem elfogadhatónak, mert annak idején a megyéket is a magyarok ellen találták ki. Felidézte, hogy 1968-ban a magyar autonóm tartományt három megyére osztották, és e megyékhez román vagy szász lakosságú kisrégiókat is csatoltak, hogy rontsák a magyarok arányát.

A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt (PDL) azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás hétfőn foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászlóügyben. Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja „sajtónyilatkozat” elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti – idézte a Mediafax hírügynökség a politikust. Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium „dadogásával és elkésett reakcióival” a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő.

Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy véli, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.