Vontatókötéllel estek neki a múzeumnak

Betörők háromfős csoportja próbált behatolni a betléri kastély épületében működő múzeumba szombaton este.

2013. 02. 18. 19:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három elkövető feltörte a kastélyba vezető kapu zárszerkezetét, majd gépkocsijukkal behatoltak a múzeumként működtetett műemléket körülvevő parkba. A betörők éppen egy acél vontatókötelet tekertek szét – számolt be a szóvivő –, vélhetően ezt a gépkocsihoz erősítve akarták kitépni az épület valamelyik nyílászáróját. Ekkor zavarta meg az elkövetőket a 24 órás szolgálatot ellátó őrség, amely az épületre szerelt kamerarendszernek köszönhetően figyelt fel a betörőkre, akik ezt követően elmenekültek a helyszínről.

A rozsnyói járásban lévő kastélyba a múltban már többször is betörtek, több értékes kiállítási tárgyat, köztük festményeket és muzeális értékű ezüst tárgyakat loptak el a múlt század nyolcvanas éveiben és a kilencvenes években is – mondta az MTI-nek Lázár Éva, a betléri kastélymúzeum igazgatónője. Hozzátette: ezúttal az itt látható tárlat anyagában szerencsére nem keletkezett kár, csupán a kapu zárszerkezetének a megsérülése miatt lesznek kiadásaik.

A korábban az Andrássy grófok tulajdonát képező kastély épületében jelenleg a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) üzemeltet állandó, a család egykori könyvtárát, híres vadász trófea gyűjteményt és egyéb értékes berendezési tárgyakat bemutató tárlatot. A betörés ügyében a rozsnyói járási rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen indított eljárást lopás bűncselekményének elkövetése miatt, az elkövetőkre a hatályos szlovák jogszabályok alapján háromtól 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.