Magyarverés: nincs helye a kokárdának az ukrán utcákon?

A szélsőjobbos Szvoboda párt szerint semmi helye az ukrán utcákon a magyar kokárdáknak az ukrán nemzetállam gyásznapján – adta hírül a politikai szervezet hírportálja.

TK
2013. 03. 19. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szvoboda (Szabadság) Összukrán Szövetség közleménye szerint minden valós alapot nélkülöznek azok a magyar sajtóhírek, melyek szerint embereik magyarországi gyerekekből álló turistacsoportokat támadtak volna meg – szerintük állítólag – szombaton Ungváron.

Az ukrán parlamenti párt állítása szerint a hír valótlan és kifejezetten provokatív jellegű. Ők ugyanis a szóban forgó szombati napon híveikkel együtt éppen Huszt közelében emlékeztek meg arról a gyászos eseményről, amikor a Kárpátaljára bevonuló magyar hadsereg 74 éve legyilkolta a frissiben kikiáltott Kárpát-Ukrajna védelmezőit. Így a Szvoboda tagjai aligha tartózkodhattak aznap Ungváron.

Mindazonáltal kijelentik, hogy ezen a gyásznapon bármilyen magyar kokárdás-zászlós kárpátaljai felvonulást provokációként, illetve az ukrán nemzettel szembeni tiszteletlen megnyilvánulásként minősítenek, ami rossz fényt vet a két ország közötti jószomszédi viszonyra.

Az ungvári magyar főkonzulátus sajnálattal és megdöbbenéssel értesült a városban a magyarokat ért hétvégi incidensek miatt. Az Ua-reporter.com című helyi hírportál szerint az ukrán Szabadság párt tagjai szerveztek „fasiszta akciót” az elmúlt hét végén Ungváron A magyarok – kutyák! jelszóval.

Megdöbbenéssel értesült a nemzetpolitikai államtitkárság, hogy Kárpátalján tanulmányi kirándulásra érkező csoportokat inzultáltak, kokárdát téptek le róluk – mondta Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.

A délvidéki Óbecsén hétvégén meggyilkolt 17 éves magyar fiú ügyéről az államtitkár azt mondta: a hátteret nem ismerik, az eset borzasztó és megrázó. Oda kell figyelni, hogy a Vajdaságban az utóbbi időben elindult erőszakhullámot mindenképpen meg kell állítani – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.

A szaporodó délvidéki magyarverések ellen március 6-án a Fidesz ifjúsági szervezete az Amnesty International budapesti székháza előtt demonstrált. A Fidelitas vezetői petícióban tiltakoztak az ellen, hogy a jogvédő szervezet nem emelt szót a szerbiai események ügyében. Az akcióhoz több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet csatlakozott.

 

Február 27-én közös nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat a délvidéki magyarverések áldozataival, és a jogsértések kivizsgálását kérik Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek. „Mélységes aggodalomra ad okot az utóbbi időben a szerbiai kisebbségek elleni indokolatlan, agresszív fellépés” – olvasható a dokumentumban, amelyet a Fidelitasnak, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke, Ágh Péter juttatott el az MTI-hez.

 


Még 2012. augusztus 3-án számoltunk be arról, hogy Nagyváradon két magyar fiatalt bántalmaztak azért, mert magyarul beszéltek. Támadóik azt mondták, hogy Romániában beszéljenek románul, vagy költözzenek el onnan. Többször megrúgták, illetve megütötték őket egy fém golfütővel. Az eset etnikai jellegét bizonyítja az is, hogy a három román fiatalt elengedték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.