Toró T. Tibor az MTI kérdésére elmondta, számításaik szerint az őszi hónapokban indíthatják el az aláírásgyűjtést az európai őshonos közösségek és kultúrák védelmében megfogalmazott európai polgári kezdeményezésük támogatására. Hozzátette, a polgári kezdeményezés tárgyában az EMNP nem kíván versenyezni a többi magyar politikai szervezettel, ezért a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) következő ülésén tájékoztatja partnereit arról, hogy miként véleményezte az Európai Bizottság jogi főosztálya a kezdeményezésük szövegét. Toró pontosította, hogy az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös tervezetét csupán előzetes véleményezésre nyújtotta be pénteken Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök az Európai Bizottság jogi főosztályára. Ezt azért tartotta fontosnak, mert a kisebbségi kérdést a tagállamok hatáskörébe sorolja az EU, a polgári kezdeményezés megfogalmazásakor pedig azokat a pontokat kellett megkeresni, amelyekkel a kérdéskört „uniós kompetenciákhoz lehet kapcsolni”. A KMAT legutóbbi ülésén Tőkés László elmondta: a határon túli magyar közösségeket képviselő szervezetek kiállnak az autonómia mellett, amely érdekében közösen lépnek föl.
Az EMNP elnöke hozzátette, az előzetes véleményezés eredménye a hasonló európai polgári kezdeményezést előkészítő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára is hasznos lehet, hiszen ez teszi nyilvánvalóvá, hogy az Európai Bizottság illetékesnek tekinti-e magát a kisebbségi tárgyú jogalkotásban. Az EMNP elnöke sajnálatosnak tartja, hogy az RMDSZ nem kíván egyeztetni a polgári kezdeményezés tárgyában. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek három tervezetet készítettek elő, és elvben megegyeztek arról, hogy valamennyien támogatják azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyeknél az Európai Bizottság zöld utat enged az aláírásgyűjtésnek.
Az Európai Unió 2012. április 1-jével tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetében, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.