A tanfelügyelőség emellett felmentette az osztályfőnöki feladatok ellátása alól azt a román tanárnőt, aki a román nemzeti szalag levételére szólította fel a diáklányt, majd – látván, hogy nem tesz eleget a kérésnek – elvette tőle a szalagot. A tanárnő immár a román nyelvet és irodalmat sem taníthatja abban az osztályban, ahonnan az országos médiakampányt kiváltó román–magyar konfliktus kiindult – adta hírül a Mediafax hírügynökség.
A tanfelügyelőség azt követően hozta meg az intézkedéseket, hogy az elmúlt héten alaposan kivizsgálta a székelyföldi iskolában történteket, s a konfliktus valamennyi résztvevőjétől írásos nyilatkozatot kapott. A tanítást felügyelő szerv a kovásznai iskola feladatául szabta, hogy fordítson folyamatosan figyelmet a diákoknak a tisztelet szellemében való nevelésére. Mint fogalmazott, ennek a tiszteletnek a nemzeti szimbólumok iránt, egymás etnikai és kulturális identitása iránt is meg kell nyilvánulnia „egy olyan multikulturális közegben, amelyben a tolerancia és a tisztelet elsőbbrendűséget élvez”.
A tanfelügyelőség ugyanakkor olyan intézkedéseket is sürgetett, amelyek megakadályozzák a politika beavatkozását az oktatási folyamatba, leszögezve: „bármely diáknak bármikor és bárhol jogában áll viselni a nemzeti jelképeket, ha ez a jog azzal a tisztelettel is párosul, amit a jelképek viselése szab meg”. A román hírtelevíziók rendkívül enyhének minősítették az iskolában kiszabott büntetéseket.
A Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoportban azután alakult ki feszültség a román és a magyar tagozatos diákok között, hogy a magyar nemzeti ünnepen és az azt követő napokban román diákok egy csoportja széles, román nemzeti színű hajpánttal jelent meg az iskolában. Az egyik diáklánytól román nemzetiségű osztályfőnöke elvette a szalagot, amit a román sajtó úgy értelmezett, hogy a székelyföldi iskolában megtiltották a román nemzeti színek viselését.