Működő autonómiákra vadászik a Felvidék magyarsága

A működő európai autonómiák „átültetésére” kell törekedni az elszakított magyar részekben – jelentette ki Papp Sándor, a felvidéki Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke pénteken az Európai Bizottság Europe for Citizens című programja keretében általa szervezett tanácskozáson, Érden.

BuL
2013. 04. 26. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mi, felvidéki magyarok, nem vagyunk kevesebbek, mint a skótok vagy a katalánok, mint Európa más nemzeti kisebbségei. Hogy otthon érezhessük magunkat a szülőföldünkön, ahhoz szükség van az európai tapasztalatok megismerésére, s a nyugat-európai magyar szervezetek ebben vannak segítségünkre – mondta a kisebbségi lét kérdéseit elemző konferencia első napján Papp Sándor. A kalondai civil szervezet meghívására észt-, finn-, svéd-, cseh- és németországi, valamint szlovákiai, dániai, angliai és hollandiai magyar szervezetek képviselői érkeztek Magyarországra.

Haraszti Attila, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának főosztályvezetője a határon túli magyarok önszerveződéseinek fontosságára, öngondoskodó képességére hívta fel a figyelmet.

A külhoni magyar közösségeknek érezniük kell a magyar állam támogatását, de képesnek kell lenniük arra, hogy megszervezzék önmagukat. A magyar állam célja a létszámában és gazdasági erejében is gyarapodó magyarság – fogalmazott a mintegy száz résztvevő előtt Haraszti Attila.

Hozzátette: nem fogadható el, hogy a szlovák nyelvtörvény háttérbe szorítsa a magyar nyelvet, és fontos, hogy a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedettek érezzék, nincsenek magukra hagyva. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a kisebbségi jogvédő intézet révén jogi támogatást nyújt a határon túliaknak.

Boldoghy Olivér, a felvidéki Fontos vagy! mozgalom vezetője arra mutatott rá, hogy ha a kisebbségi területeken a kisebbségi nyelv nincs jól láthatóan jelen, akkor „úgy érezhetjük magunkat a szülőföldünkön, mintha bevándorlók vagy átutazók lennénk”. Az olyan többnemzetiségű ország, mint Szlovákia, többnyelvű is. Kötődéseiket, gyökereiket pedig a helyieknek a regionális tudat erősítésével kell hangsúlyozniuk. Nem marad más, mint hogy „láthatóvá tegyük nyelvünket, elveinket, kultúránkat, szokásainkat, azt, hogy magyar emberként fontos vagy” – fogalmazott Boldoghy Olivér. (A révkomáromi vállalkozót, színművészt a magyar állampolgárság felvétele miatt megfosztották szlovák állampolgárságától.)

Szilágyi Szabolcs, a huszonhat németországi magyar szervezetet tömörítő szövetség, az NMSZSZ képviseletében a konferencián kifejtette: a felvidéki és általában a Kárpát-medencei magyarság helyzetének rendezésében kulcsszerepe van az autonómiának, a nemzeti önrendelkezésnek. Ehhez pedig szükség van az anyaország hathatós támogatására, valamint arra, hogy a többségi társadalommal megértessék, az autonómia elérése nem ellenük irányuló törekvés, sőt az őket is erősíti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.