A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a városban korábban tapasztalt feszültségek átadták a helyüket a román–magyar együttműködés pozitív példáinak. Utóbbiak sorában a Mátyás-szoborcsoport közös restaurálását, a Házsongárdi temető történelmi magyar sírjainak műemlékké nyilvánítását, az Európa 2015-ös ifjúsági fővárosa cím elnyerésében kialakult román–magyar együttműködést említette. Azt is pozitív példának nevezte, hogy az önkormányzat jelentős támogatást nyújt a Félsziget fesztiválnak és a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatnak.
Németh Zsolt elmondta: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton tartandó kongresszusára jött Kolozsvárra, de minden alkalmat meg szokott ragadni arra, hogy a város elöljáróival találkozzon. Az államtitkár a román–magyar államközi viszony tekintetében az elmúlt egy év feszültségei utáni fontos fejleménynek tekintette, hogy sikerült elindítani a kétoldalú párbeszédet. A szombati kongresszusát tartó EMNP az államtitkár szerint azt a politikai közösséget tömöríti, amelyben az elmúlt 23 évben mindig otthon érezte magát. „Ők azok, akik kimondják azt, amit más nagyon sokszor különféle megfontolásból nem mond ki” – jellemezte a pártot az államtitkár.
A Transindex csütörtöki tényfeltáró írásával kapcsolatban – amelyben az erdélyi magyar portál az EMNP-hez és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) közel álló egyesületek magyarországi támogatásának csatornáit tárta fel – Németh Zsolt kijelentette: „Magyarország semmilyen pártot és pártpolitikai tevékenységet nem támogat Romániában”. Hozzátette, Magyarország maximálisan tiszteletben tartja Románia törvényeit, amelyek tiltják a pártok külföldi támogatását.
A Transindex portál csütörtökön tett közzé egy anyagot, amely azt állítja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárthoz és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz kötődő civil szervezetek a 2012-es romániai választási évben közel egymillió euró (300 millió forint) támogatást kaptak a magyar költségvetésből és állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!