Az EMNP hétfői közleménye szerint a párt felhívására 13 székelyföldi és egy partiumi településen gyújtanak gyertyát a székelyföldi erdők védelmében. A szervezők elképzelése szerint a demonstráció résztvevői a gyertyákból „A székelyföldi erdőkért” feliratot fogják kirakni. Így kívánják felhívni a figyelmet a felelőtlen erdőirtás veszélyeire.
Az akcióval az értékeik megvédésére kívánják biztatni a székelyföldieket. „Ne engedjük, hogy megfosszanak természeti erőforrásainktól, amelyeknek évszázadokig kellene még biztosítaniuk gyermekeinknek az élethez szükséges feltételeket” – áll a Nemes Előd sepsiszentgyörgyi EMNP-elnök által jegyzett hétfői közleményben. A megmozdulással az EMNP a Kovászna megyei Rétyre tervezett fafeldolgozó nagyüzem létesítése ellen tiltakozik.
Az osztrák Holzindustrie Schweighofer tulajdonosa március 28-án jelentette be Sepsiszentgyörgyön, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó gyárat épít Réty községben, amely 650 alkalmazottal 2014-től évi 800 ezer köbméter fát dolgoz majd fel.