Tusványos mintájára rendeznek szabadegyetemet a Felvidéken

Idén júliusban először rendezik meg hagyományteremtő nyári szabadegyetemüket a felvidéki Martoson a Via Nova Ifjúsági Csoport és partnerszervezete.

NT
2013. 05. 09. 15:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar nyári szabadegyetem hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló rendezvény lesz a Felvidéken. A július 18-án kezdődő rendezvény központi témáját az önrendelkezés és az azzal összefüggő kérdéskörök alkotják. A rendezők az eseménysorozatban fontos szerepet szánnak az egyes felvidéki régiók bemutatásának.

A szabadegyetem első évadának a Komáromhoz közeli Martos (Martovce) település Feszty parkja ad otthont. A négynapos rendezvényen politikai, közéleti, gazdasági témákat felölelő előadások és vitaestek lesznek, a kikapcsolódásra vágyókat pedig könnyűzenei koncertek várják.

„Mertünk nagyot álmodni, a Felvidék legattraktívabb nyári magyar rendezvényét szeretnénk megrendezni Martoson, amelyet reményeink szerint az egész felvidéki magyarság a magáénak érez majd” – mondta az MTI-nek Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke a terveikben már tavaly felmerült rendezvényről.

Elmondta: szeretnék meghonosítani a Felvidéken a tusványosi szabadegyetem sikeres modelljét. Hangsúlyozta: nincs ilyen méretű rendezvény a Felvidéken és az első Martosi Szabadegyetem annyiban is különbözik majd a többi nyári ifjúsági rendezvénytől, hogy minden generációt meg kíván szólítani és ennek jegyében szervezték a műsort is.

Gubík elmondta: a rendezvény főbb támogatói a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, fő szponzoruk pedig a Mol. A martosi szabadegyetem megrendezésében a Via Nova, illetve a Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata és a Bonita ifjúsági szervezet mellett több határon túli szervezet, köztük a Rákóczi Szövetség, az Emberi Méltóság Tanácsa, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is részt vállalt.

Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a martosi szabadegyetem megrendezése kapcsán az MTI-nek azt mondta: nagyon fontosnak tartják, hogy a közéleti kérdésekről való kötetlen beszélgetéseknek minél több fóruma jöjjön létre. Ez a szabadegyetem is hozzájárulhat, hogy a határok csak szimbolikus határokká váljanak – mutatott rá.

A rendezvényen, amelyet Kövér László parlamenti elnök nyit meg, várhatóan egy, a szlovák–magyar kapcsolatokat elemző beszélgetésre is sor kerül a szlovák és a magyar külügyi tárca képviselői között, és a rendezők szeretnének tető alá hozni egy pártelnöki vitát is Berényi József MKP-elnök és Bugár Béla, a Most-Híd párt elnöke között. A rendezvényen a kikapcsolódásról többek között Rúzsa Magdi, a P-Mobil, a Tankcsapda és a Korzár koncertjei gondoskodnak majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.