Az „Ébresztő, Szlovákia, fogynak a polgáraid!” elnevezésű békés megmozdulás célja a kettős állampolgárság intézményének visszaállítása Szlovákiában. A szervezők Facebook-oldalukon közölték: szeptember első vasárnapján 15 órakor újra a kassai alkotmánybíróság elé vonulnak az állampolgársági ügy érintettjei, az alkotmánybírósági beadvány megfogalmazói és aláírói, valamint az ügy támogatói és szimpatizánsai. Tavalyi kassai tüntetésükön mintegy félezer személy vett részt. Nem hiányzott a felvonulók közül az állampolgárságától elsők között megfosztott, 101 éves Tamás Ilonka néni sem. „Akibe a sors ilyen nemzetiségi érzést ültetett, annak ott a helye” – hangoztatták a közösségi portálon.
Az újabb kassai megmozdulás egyik szervezője, Fehér István, a Selye János Gimnázium tanára szerint tavalyi akciójuk óta jóformán semmilyen előrelépés nem történt a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében. „Ha előrelépést akarok erővel keresni, akkor annyit tudnék mondani, hogy az ügy egy brüsszeli bizottság elé került” – nyilatkozta a Hirek.sk szlovákiai magyar hírportálnak.
A bizottság a szlovákiai delegáció meghallgatását nem tartotta fontosnak és kiutasította a társaságot a tanácsteremből, végül olyan döntést hozott, hogy a felvidéki magyarok ügyét tovább tárgyalja. „A strasbourgi emberi jogi bíróság negatív döntést hozott, vagyis a szlovák állam pártjára állt. Ami azonban Brüsszelben történt, kissé optimizmussal tölt el bennünket, hiszen Brüsszel rámutatott arra, hogy most már a szlovák alkotmánybíróságnak kell valamilyen döntést hoznia. A labda tehát a szlovákok térfelén van. Ezért szervezzük szeptember elsejére most már sorrendben a harmadik megmozdulásunkat. Az első a komáromi Klapka téren, a második pedig tavaly szintén Kassán volt. Most is Kassára megyünk pontosan azért, mert az alkotmánybíróságnak kell végre lépni” – hangoztatta Fehér István.
A kassai tüntetésen vélhetően részt vesz Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és több szlovák politikus is. Fehér István tudomása szerint a megmozduláson ott lesz Ondrej Dostál, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke és Tomás Galbavý, a Szlovák Demokratikus Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) volt képviselője, megyefőnökjelölt. „Mivel csak most küldtük ki a meghívókat, reméljük, hogy többen is eljönnek majd. A magyar állampolgárság felvételét nyilvánosan vállalók közül biztosan szólunk majd ketten-hárman az egybegyűltekhez, akárcsak Lomnici Zoltán” – mondta Fehér István, azt a reményét kifejezve, hogy az eseményen a szlovák támogatók is felszólalnak majd.
A Selye János Gimnázium tanára abban bízik, hogy az alkotmánybíróság a szeptember elsejei megmozdulásuk után ősszel döntést hoz az ügyben. „Ötven százalék esélyt adok arra, hogy az alkotmánybíróság valamilyen döntést hoz, esetleges brüsszeli nyomásra” – fogalmazott.
Egyelőre még kérdéses, hogy a szervezők indítanak-e buszt Révkomáromból a kassai tüntetésre. „Az a helyzet, hogy pénzszűkében vagyunk, mi sem állunk úgy, hogy meg tudnánk szervezni valamilyen buszindítást, bár még nem vetettük el ezt a lehetőséget. Az érdeklődőknek, akiknek előre is köszönöm a részvételüket, azt javaslom, hogy Facebook-oldalunkon tájékozódjanak, mert oda naponta friss dolgokat írunk” – közölte Fehér István. Hozzátette: azokat, akik eljönnek a kassai tüntetésre, arra kérik, hogy vigyenek magukkal egy hangos ébresztőórát. is.