Döntöttek: nem diszkriminatív a román nyelvű oktatás

A vizsgálók nem találták diszkriminatívnak a román nyelvű gyakorlati oktatást.

KG
2013. 10. 16. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanács szerdai közleménye szerint a MOGYE ügyében többségi szavazással döntöttek, a testület két tagja különvéleményt fogalmazott meg. Asztalos Csaba CNCD-elnök – a különvélemény megfogalmazója – az MTI-nek elmondta, kollégái elfogadták a rektor érvelését, amely szerint a román nyelvű gyakorlati oktatással lehet elérni, hogy az egyetem magyar tagozatának a végzősei ismerjék a román szaknyelvet.

Asztalos közölte, hogy érvelésében ő is elismerte a román szaknyelv ismeretének fontosságát. Úgy vélte azonban, hogy nem a román nyelvű gyakorlati oktatással kell elérni ezt a célt.

A CNCD elnöke szerint az egyetem rektora azzal is érvelt a román nyelvű gyakorlati oktatás mellett, hogy nincsen elég magyar oktató, és az állások megpályáztatásakor diszkriminatív lenne a magyar nyelvtudás megkövetelése. Asztalos Csaba tévesnek tartotta ezt az érvelést. Kijelentette, hogy a nyelvtudás a munkaköri leírás részét képezheti, azt pedig semmiképp nem lehet diszkriminatívnak tekinteni.

Asztalos Csaba az általános romániai közhangulatnak tulajdonította, hogy a tanács többsége nem fogadta el az érveit. Kijelentette: az utóbbi években Romániában egyre gyakrabban értelmezik beszűkítő módon az anyanyelvhasználatra vonatkozó szabályokat.

A diszkriminációellenes hatóságnál a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) tett panaszt amiatt, hogy a magyar tagozaton tanuló diákok számára is román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás. Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje korábban azt állította, hogy az egyetem román többségű vezetői a magyar orvosképzés elsorvasztása céljával gátolják a magyar gyakorlati oktatás újraindítását. A gyakorlati oktatáson keresztül kerülhetnének be ugyanis a rendszerbe azok a magyar tanársegédek, akik később magasabb tanári fokozatokba léphetnének elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.