Totálisan kiüthetik egymást a magyar pártok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem sikerült megállapodnia az összes magyarlakta megyében a közös indulásról az MKP-nak és a Hídnak.

Kovács András
2013. 10. 13. 4:35

Megvan az esély arra, hogy a magyar szavazatok összpontosuljanak, állítja Berényi. A húsz, magyarok által is lakott választási körzetből csak négyben indítottak teljes listát, éppen azért, hogy a szavazatok ne szóródjanak szét, emlékeztet a pártelnök.

Pozitív és negatív eredményeket is hoztak az egyezkedések, véli Bugár Béla. A Híd elnöke szerint az egyik legfontosabb eredmény, hogy Nyitrán sikerült szétszedni a szlovák nagykoalíciót.

2009-ben az MKP 40, a Híd 2 megyei képviselői helyet szerzett – igaz, akkor Bugárék pártja még csak néhány hónapja létezett. A Hídnak novemberben minden bizonnyal több képviselőt sikerül a megyei közgyűlésekbe ültetnie – ők az északi megyékben is indulnak –, az MKP pedig várhatóan mandátumokat veszít. Utóbbi párt számára a pozíciók megőrzéséről szól majd a választás. „Jelentős a befolyásunk Pozsonyban, Nagyszombaton és Kassán, ezt jó lenne megtartani, Nyitrán pedig jobb helyzetbe kerülni” – nyilatkozta a célokról Berényi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.