Bukás előtt áll az RMDSZ fontos kezdeményezése

Nem úgy néz ki, hogy sikerre viheti az RMDSZ a december 8-i gazdasági régiós népszavazási szándékot.

BuL
2013. 11. 09. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az MTI-nek elismerte: a korábban bejelentett ütemtervet aligha sikerül tartani. Hozzátette, Hargita és Kovászna megyében a megyei önkormányzatok jövő héten határoznak a népszavazás kiírásáról, de tudomásuk szerint ezeket a határozatokat megtámadják a prefektusok. Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar megye önkormányzatában nincs többsége az RMDSZ-nek. Az eddigi tárgyalások alapján pedig az körvonalazódik, hogy a román pártok képviselői nem fogják megszavazni a decemberi népszavazás kiírását.

Kelemen Hunor elmondta, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében arról folytatnak párbeszédet a román pártok helyi képviselőivel, hogy elvi határozatot hozzanak a népszavazás kiírásáról, és csak akkor rögzítsék a népszavazás dátumát, amikor az országos politika szintjén is aktuálissá válik a régióátszervezés. „Ezzel azokon a helyi román politikai vezetőkön is segítenénk, akik a négyszemközti beszélgetéseken támogatják a törekvéseinket, de nem mernek szembemenni pártjaik központi vezetésével” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ december végéig közvitára bocsátja Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, és arra készül, hogy azt február elején nyújtja be a román parlamentben. Jelenleg szakemberekkel dolgoznak a tervezeten, amely a dél-tiroli autonómiamodellt tekinti kiindulópontjának. „December végéig befejezzük a műhelymunkát és közvitára bocsátjuk a dokumentumot. A közvitában más politikai szervezetek, civil szervezetek, egyházak, bárki kifejtheti az álláspontját. Szándékaink szerint a februárban kezdődő tavaszi ülésszak legelején terjesztjük be a tervezetet a parlamentben” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a Kulturális Autonómia Tanács ülésén elmondta, a régióátalakítás területén is sikerült felmutatni a magyar közakaratot, hiszen két hét alatt 170 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni az érintett megyékben a népszavazási kezdeményezés támogatására.

Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírására. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától azt kérdeznék meg, akarják-e, hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal. A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna.

Maros és Szilágy megyében formai kifogásokat emelt a megyei önkormányzat jegyzője az aláírási ívekkel szemben. Bihar és Szatmár megyében pedig maga az RMDSZ mondott le arról, hogy polgári kezdeményezéssel tűzze az önkormányzat napirendjére a népszavazás ügyét. E két megyében ugyanis megkésett az aláírásgyűjtés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.