Bűnösnek találták Slotát

A csacai járásbíróság bűnösnek találta ittas vezetés vádjában Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt egykori elnökét

KA
2013. 11. 26. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csacai járásbíróság bűnösnek találta ittas vezetés vádjában Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt egykori elnökét – a bíróság ezzel a döntéssel megerősítette az eredeti ítéletet, amely kimondta, hogy a politikusnak 5 ezer euró pénzbüntetést kell fizetnie, ha ezt nem teszi meg 3 hónapon belül, 3 hónap börtönre is ítélhetik, emellett 16 hónapra eltiltották a járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. Slota nem vett részt a tárgyaláson.

A szemtanúk szerint a politikus részegen vezetett. Slota május 9-én Csacán nem állt meg a rendőrök felszólítására, akik ezt követően az útját blokkolva fékezték meg a kocsiját. Slotát, miután elutasította az alkoholszondát, őrizetbe vették. A rendőrőrsön elutasította a vérvizsgálatot is. Aznap éjfél körül ügyészi közbenjárásra szabadon engedték. A törvény szerint 1 ezrelék feletti alkoholszinttel való vezetés minősül bűnténynek, illetve az is, ha az illető elutasítja a szondás vagy vérvizsgálatot, és nem állapítható meg az alkoholszint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.