Répás Zsuzsanna a Kárpát-medencei magyar szórvány napján tartott konferencián, a fővárosi Magyarság Házában kedden arról is beszélt: a szórvány a Kárpát-medencei magyarság legnehezebb helyzetben lévő része, ők jelentik a „nemzet határát és végvárait”.
Hozzátette: a nemzet számára azért fontos a szórvány közösségek megőrzése, mert ha ők lemorzsolódnak, akkor beljebb húzódik a nemzet határa és a tömb széléből lesznek az új szórványok. Mindannyiunk közös érdeke, hogy megadjuk a lehető legtöbb segítséget a szórványban élő magyarság számára – hangsúlyozta.
Rámutatott: őket is ugyanúgy a magyar nemzet egészének tekintik, az ő problémáikkal is szolidaritást vállalnak, és ahol lehet, próbálnak segíteni.
Az elmúlt években sok segítséget kaptak a szórvány közösségek – jelezte a helyettes államtitkár, aki kiemelte többek között, hogy támogatják az erdélyi szórványprogramot, konszolidálták a csángó oktatási programot, segítik a vajdasági szórvány beiskolázási programot, és valamennyi régióban az iskolabuszprogramot.
Felidézte, hogy közel egy éve a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága arról döntött, hogy november 15-e lesz Kárpát-medence-szerte a magyar szórvány napja. Ez az első alkalom, hogy e napon minden régió ünnepel, és a keddi konferenciával, gálaműsorral a programsorozatot vezetik fel – jelezte.
Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága társelnöke kiemelte, a jelentősebb városokban Székelyföldön a magyarság száma nő, ugyanakkor például Temesváron több mint 30 százalékos a csökkenés. Arad, Máramaros megyében szintén csökkenés tapasztalható – jelezte. Hozzátette: a szórványprogramoknál a folyamatosság és kiszámíthatóság a meghatározó.
A Kárpát-medencei magyar szórvány napja este gálaműsorral zárul Csángó kultúra – élő értékeink címmel, közreműködik Mokány Rozi és Pusztinai Annamária énekes, a Somos együttes, valamint csángó táncosok. A látogatók egész nap Az elhagyott idő – 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást tekinthetik meg, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!