Bűnszövetkezetben való részvételért ítélték el a politikust

Bűnszövetkezetben való részvételért letöltendő börtönbüntetésre ítélték Romániában Nagy Zsoltot.

MD
2013. 12. 03. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két román miniszter és másik négy személy ellen 2009-ben emelt vádat a román szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás címén. Közöttük van Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke is, őt szintén öt évre ítélték bűnszövetkezetben való részvételért.

Mind a hat vádlottat a 2005-ben és 2006-ban lezajlott stratégiai privatizációkban játszott szerepükért állították bíróság elé. Az ügyészek szerint törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor, például az Electrica Muntenia Sud áramszolgáltató, a román posta és a Romtelecom telefonszolgáltató esetében.

Az ügyet a bíróság időközben összekapcsolta egy ezzel összefüggő, 2006-ban kirobbant kémbotrány ügyében indított eljárással, így kedden másik négy, kémkedéssel vádolt ember esetében is ítéletet hirdettek. A legsúlyosabb büntetést a kémhálózat vezetőjének tartott bolgár Sztamen Sztancsev kapta: őt 11 évre ítélte a bíróság.

A DIICOT több román kormánytag, valamint a Credit Suisse First Boston (CSFB) pénzügyi tanácsadó cég vezetői és munkatársai ellen még 2006-ban indított vizsgálatot. Az ügyészek szerint nemzetközi bűnszövetkezetet hoztak létre annak érdekében, hogy romániai privatizációkban tanácsadókként előnyös megrendelésekhez jussanak. Az ügyészek szerint a két miniszter is csatlakozott a bűnszövetkezethez, bizalmas információkat szolgáltattak ki.

Nagy Zsolt az ítélethirdetés után nyílt levelet tett közzé a Transindex hírportálon, amelyben pontról pontra elemzi az ellene felhozott vádakat, megalapozatlannak minősítve őket. Nagy Zsolt 2004 decembere és 2007 júniusa között vezette a távközlési minisztériumot. Tisztségéből való felfüggesztése után visszavonult a politikától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.