Megbüntették a magyarellenes polgármestert

Fizethet Dorin Florea, amiért nem engedélyezte, hogy a város központjában rendezzék a magyar kulturális napokat.

2013. 12. 11. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint Asztalos Csaba, a román Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elnöke az MTI-nek elmondta, a testület szerdai ülésén egyhangú döntés született arról, hogy kétezer lejes (135 ezer forint) bírságot rónak ki az elöljáróra. Florea annak ellenére nem engedélyezte a Forgatagnak a város központjában való megtartását, hogy a szervezők idejében kérvényezték ezt. Az elöljáró kijelentette, hogy amíg ő lesz a polgármester, addig a városban nem lesznek kizárólag magyar rendezvények – magyarázta Asztalos Csaba a döntés hátterét.

Az elöljárót az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete jelentette fel. Asztalos kifejtette: Florea azzal védekezett, hogy ugyanabban az időpontban két másik rendezvény is zajlott a város központjában. A diszkrimináció-ellenes tanács lekérte a hivataltól a kérvények iktatási időpontját, és kiderült, hogy a forgatag szervezői két héttel hamarabb benyújtották kérvényüket, mint a másik két rendezvény szervezői.

Így az elöljáró nem tudta megvédeni álláspontját – magyarázta Asztalos. Hozzátette: a tanács döntése szerint a polgármester a marosvásárhelyi magyar közösséget diszkriminálta. Azt is megállapították, hogy kizárólag magyar nyelvű vagy a magyar kultúrát bemutató rendezvény szervezése nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, amennyiben azon bárki részt vehet. A polgármester megtámadhatja a bíróságon a határozatot. Asztalos Csaba elmondta: Florea eddig a tanáccsal szemben valamennyi hasonló perét elvesztette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.