Az új párt létrehozásának szándékát tavaly októberben jelentették be a kezdeményezők, és közölték, hogy hozzálátnak a párt bejegyzéséhez szükséges 10 ezer aláírás gyűjtéséhez. Arra számítottak, hogy már tavasszal megalakíthatják a pártot, de ez nem sikerült.
Ezt követően együttműködési szándékkal szólította meg őket a Szlovákiai Vállalkozók Pártja (SZS) nevű, ugyancsak nem számottevő támogatottságú, korábban bejegyzett párt. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), amelynek Fehér Csaba, a kezdeményezés korábbi szóvivője lett az elnöke, így végül nem újonnan bejegyzett pártként, hanem a SZS névváltoztatásával jött létre. Fehér Csaba, az új párt elnöke a párt létrehozását korábban azzal indokolta, hogy szerinte jelenleg a felvidéki magyar választók szavazataiért küzdő pártok egyike sem „fektet kellő hangsúlyt\" a keresztény értékek képviseletére – ennek ellenére a SZS révén egy balliberális és zöld pártokat is tömörítő Európai Szabad Szövetség európai pártcsaládnak lett a tagja.
Az új formációt mind az MKP, mind a Híd-Most kétkedéssel fogadta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!