Baloldali „bojkott” az állampolgársági törvény módosítása ellen

Szinte az összes képviselő tartózkodott, amikor az újabb módosításról szavaztak.

NT
2014. 02. 11. 15:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A módosítást a szlovák liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártjának egyik képviselője, Peter Osusky kezdeményezte. Ennek alapján úgy változott volna a jelenleg hatályos törvény, hogy csak az veszíti el szlovák állampolgárságát, aki azt külön kérvényezi.

A javaslatot a 150 fős pozsonyi törvényhozásban 52 képviselő támogatta, két nem szavazat ellenében. A kormányon lévő baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) szinte összes képviselője azonban tartózkodott, megakadályozva ezzel a módosítás elfogadását.

A módosítási javaslat gyorsan a parlament elé került, hiszen a belügyi tárca január közepén tágabb határidőről beszélt,  2014 első felét határozták meg.

A szlovák állampolgársági törvény hatályos szövegét 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament kedvezményes honosításról hozott döntésére reagálva. Pozsony akkor úgy módosította a törvényt, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát.

A törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén január 8-ig 701-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 47 magyar is – derült ki a szlovák belügyi tárca aktuális statisztikájából. A legtöbb érintett, eddig 284 személy a cseh állampolgárság felvételét követően vesztette el szlovák állampolgárságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.