A lap szerint hétfőn Vetró András kézdivásárhelyi szobrász, rajztanár nevére érkezett a Maros megyei csendőrségtől egy 3000 lejről (200 ezer forint) szóló bírságolási jegyzőkönyv.
A román hatóságok akadékoskodása egyébként csak olaj volt a tűzre, a Krónika erdélyi napilap szerint a tiltás miatt csak azért is, dacból is kimentek az emberek a megmozdulásra.
Mint emlékezetes, Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint tízezren emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját. A rendezvény szónokai szerint a székelység nemzeti és emberi jogai nem képezhetik alku tárgyát.
A dokumentum szerint videofelvételek alapján megállapították, hogy a tanár „március 10-én 19.30 órakor Marosvásárhelyen, miközben menetelésen vett részt, erőszakos cselekedetek elkövetésére buzdított, tüntető magatartást tanúsított, veszélyeztette a közrendet, provokatív magatartása abban is megnyilvánult, hogy egy hüvelyéből kivont karddal hadonászott, és a környezetében lévő tüntetőket bujtogatta”.
Vetró András, aki egy hagyományőrző egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred vezetője, a lapnak elmondta, hogy március 10-én nem volt Marosvásárhelyen. Furcsállja, honnan voltak meg a csendőrségnek a pontos személyi adatai és amiatt is méltatlankodik, hogy most neki kell bebizonyítania, hogy nem vett részt a marosvásárhelyi tüntetésen.
A Háromszék keddi írása szerint a Székely szabadság napján jelen levő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének hat tagja összesen 12 ezer lejes pénzbírságról szóló büntető jegyzőkönyvet kapott. Őket is a csendőrség által készített videofelvételek alapján azonosították.
Az MTI érdeklődésére Manea Daniel alezredes, Maros megyei csendőrség szóvivője kedden megerősítette, hogy több személyt megbírságoltak a március 10-ei felvonuláson történt rendbontások miatt: 11 kihágásért összesen 36 ezer lej (2 millió 400 ezer forint) értékben szabtak ki bírságot. Izsák Balázs, a demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az MTI-nek megerősítette: a szervezőkre összesen 12 ezer lejes bírságot szabtak ki a gyülekezési törvény három különböző cikkelyének megsértésére hivatkozva. Az SZNT elnöke elmondta: a bírság legnagyobb, 8000 lejes tételét a be nem jelentett vagy betiltott rendezvény megtartásáért kapták, holott a menetelés betiltásáról nem született hivatalos közigazgatási határozat.