236 kötetnyi, vagyis 77 ezer oldal titkosszolgálati anyagot hozott róla össze a Securitate. Soha senkiről annyit nem jelentettek a román titkosrendőrök, mint Márton Áronról (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.), „Erdély Mindszentyjéről”. Ki másról jelenjenek meg könyvek hát, ha nem róla, ahogy másutt mondják, „a legnagyobb székelyről”? A Szent István Társulat, a kolozsvári kistestvér Verbum kiadó, valamint a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal most egyszerre két kötetet is közread erről a kőkemény kiállású, de leszerelő diplomáciai érzékű, a diktatúrák által meghurcolt romániai katolikus egyházi vezetőről.
A két könyv (Az idők mérlegén – Tanulmányok Márton Áron püspökről; Márton Áron – Válogatott írások és beszédek) persze a besúgók munkájának csak egy kis részébe tudott belemarkolni, a történelemtudomány számára még úgy is szinte fehér folt a püspök teljes életműve, hogy a román tudományos hozzáállás az utóbbi években jelentősen javult, és Csíkszentdomonkoson Márton Áron Múzeum üzemel, folyamatosan alakuló tartalommal.
– Ott is azon fáradozunk, amin a tanulmánykötetben, hogy átadjuk a püspök tanítását, életpéldáját – fogalmaz Lázár Csilla, a múzeum kvázi „őrangyala”.
A történészek, muzeológusok nyíltan és nem is méltatlanul kultuszról beszélnek Erdélyben Márton Áron esetében. Az 1990 óta megjelenő Keresztény Szó folyóirat 2013. februári száma – amit a püspöknek áldoztak – például a szokásos 1500 helyett 6000 példányban fogyott el, így kiadták románul is, különben is együtt raboskodott a kommunista börtönökben az ortodox lelkipásztorokkal. De mit is tett, amivel „kihúzta a gyufát”?
– Meg próbálta védeni az erdélyi katolikus közösségeket a különböző diktatórikus törekvésekkel szemben. Nem győzni akart, hanem tárgyalási pozíciót – fogalmaz Stefano Bottoni történész. – Nem adott például interjút a diktatúra alatt egyházi vezetőként sem, nehogy legitimálni látsszon a hatalmat. 1958-ból tudjuk róla azt a történetet, hogy találkozott az állami egyházügyi hivatal egyik vezetőjével, Tankó Árpáddal, akit tárgyalókészségével teljesen lehengerelt. Márton Áronnal nem tudtak mit kezdeni a hatóságok, sorra bebizonyította, hogyan megy szembe az állam saját szabályaival a vallásszabadság kérdésében.
Márton Áront Bottoni szerint nem lehetett megtörni, megvesztegetni, megpuhítani, ellentétben protestáns vagy ortodox vezetőkkel, akivel „tudott bánni a hatalom”. Híre odáig elért, hogy még Moszkva levéltárai is tartogatnak nehezen hozzáférhető adatokat a püspökről; a Szovjetunió fővárosában a „reménytelenül legreakciósabb egyházi vezetőként” aposztrofálták.
Márton Áront a hivatalos román történettudomány megrögzött magyar revizionistának látta a legutóbbi évekig, de ahogyan napvilágra kerül egy-egy forrás, módosulni kényszerül a románok korábbi álláspontja, és mivel látják, számos román egyházi vezetővel sorsközössége volt, múlni látszik a homály, és lassan elnyeri méltó helyét az 1938 utáni romániai politikatörténetben. A feladat persze még nincs elvégezve: a román állami egyházügyi iratok jelenleg még csak a hatvanas évekig kutathatóak. Így is tudhatjuk már – és erre a tanulmánykötet, valamint a prédikációkat és körleveleket is tartalmazó forrásgyűjtemény is rávilágít –, milyen fontos láncszem volt Márton Áron a Vatikán felé, két római útja jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Róma is tudja, mi zajlik Romániában a katolikus közösségekkel. Márton Áron meghallgatott tárgyalópartner volt mindenhol.
Az erdélyi magyar katolikusok megtartójának jelenleg is folyik a boldoggá avatási eljárása, ami 1996 óta a római szakaszban van.
