A fontos pontok bekerültek a VMSZ és az SNS szerződésébe

A koalíciós szerződésben operatív, azonnal megoldható kérdések is helyet kaptak.

TK
2014. 04. 28. 21:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most először sikerült olyan megegyezést kötnie a VMSZ-nek, amelybe minden, számukra fontos pont bekerült – fogalmazott Pásztor. Hozzátette: bárki is lesz a következő 4 vagy 8 évben a VMSZ koalíciós partnere, az SNS-szel kötött szerződésben foglaltak, illetve az azokból következő lépések mindenképpen tárgyalási alapot kell, hogy jelentsenek.

A koalíciós szerződésben operatív, azonnal megoldható kérdések és hosszú távú, sok egyeztetést igénylő folyamatok is helyet kaptak. A megállapodásnak része az is, hogy a VMSZ-nek mezőgazdasági, infrastrukturális, idegenforgalmi, szociális ügyi és egészségügyi államtitkára lesz az új szerb kormányban.

Ezzel kapcsolatban a VMSZ elnöke kifejtette: mivel az államtitkárok közvetlenül a miniszter munkatársai, ezért kapocsszerepet töltenek be a tárcák és a közvetlenül érintettek között, ez pedig erősíti az érdekérvényesítés lehetőségét. Pásztor István azonban leszögezte azt is, hogy ezek a szakemberek „nem a magyar ügyek államtitkárai”, hanem olyan politikusok, akik az ország ügyeire összpontosítanak, ezen felül pedig elsődleges feladatuk a magyar érdekek képviselete. Ez azt jelenti – magyarázta –, hogy nem mások ellenében dolgoznak, hanem úgy végzik tevékenységüket, hogy az a vajdasági magyarság mellett a többi itt élő népnek is hasznára váljon.

Arra a kérdésre, hogy jó döntés volt-e egy olyan kormányban szerepet vállalni, amelynek sok népszerűtlen intézkedése lesz, Pásztor István azt felelte, hogy a VMSZ-nek nem volt alternatívája. Szerinte a vajdasági magyar képviselőknek ott kell lenniük, amikor ezek a népszerűtlen lépések megszületnek, mert „ha ott vagyunk, talán minimalizálni tudjuk azt a csapást, ami ránk is leselkedik, és talán kibontakozási lehetőségeket tudunk teremteni a vajdasági magyarok számára”. Szerinte a lehető legrosszabb döntés az lett volna, ha most ellenzékben maradnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.