Kulcspozíciókba kerülhetnek a vajdasági magyarok

Az új szerb kormány tagjaként államtitkárokat, tanácsadókat, sőt nagykövetet is adhatnak.

VZ
2014. 04. 15. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőjével, Aleksandar Vuciccsal hétfőn tartott tárgyalásait ismertette a sajtóval. Elmondta, hogy az államtitkárok a gazdasággal, a mezőgazdasággal, a szociális ügyekkel, az egészségüggyel és az infrastruktúrával foglalkoznak majd. Emellett a gazdasági és az európai integrációs parlamenti szakbizottságok alelnöki posztjai is valószínűleg a magyar párthoz kerülnek. Ismét hangsúlyozta, hogy a VMSZ nem akar miniszteri, kormányfő-helyettesi vagy házelnöki pozíciót. A különböző szakterületekre fókuszálva, államtitkárokként tudnak a legeredményesebben politizálni.

A VMSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy korábban is azt mondta, akkor lépnek koalícióra az SNS-szel, ha a magyar párt programja is bekerül a kormányprogramba, és most ez meg is valósult. A választás sikerét ismét értékelve Pásztor István úgy fogalmazott: amikor az utóbbi 15 év nagy politikai „játékosai" elbuktak, a vajdasági magyarság politikai képviselete meg tudott erősödni.

A március 16-i előre hozott szerbiai parlamenti választáson győztes, jobbközép SNS 158 helyet szerzett a 250 fős törvényhozásban, a VMSZ hatot. A parlament szerdán alakul meg, a kormány pedig várhatóan a jövő héten.
Aleksandar Vucic leendő miniszterelnök hétfőn úgy fogalmazott: kormánya kicsi, modern és hatékony lesz. A kabinet mindössze 17 tagú lesz, ami a többpártrendszer szerbiai bevezetése óta a legalacsonyabb létszámú kormány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.