Ez komoly visszajelzés a kormánynak

Répás Zsuzsanna szerint a külhoni szavazatok 95 százaléka a kormány nemzetpolitikájának legjobb visszaigazolása.

PR
2014. 05. 03. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyettes államtitkár a rendezvényen mondott beszédében felidézte az előző kormányzati ciklusban a nemzetpolitika terén megvalósított lépéseket, hangsúlyozva az „új nemzetpolitika” alapjait képező jogszabályok – köztük az állampolgársági törvény módosítása, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény és az új alaptörvény – megalkotásának fontosságát és ezek hozadékait.

„Sikerült újraindítani azokat a párbeszédfórumokat, amelyek lehetővé teszik a folyamatos egyeztetést a magyar kormány és a külhoni szervezetek között” – hangoztatta Répás Zsuzsanna, és a beindított cselekvési stratégiák konkrét hozadékai között említette a külhoni magyar intézmények és azon belül az oktatási intézmények megerősítését, rámutatva ennek a stratégiának a külhoni magyar közösségekre gyakorolt megerősítő, összefogó hatására.

Elmondta: a választások során – amikor a több mint 560 ezer új magyar állampolgár kétharmada regisztrált, és ezek kétharmada részt is vett a voksoláson – bebizonyosodott, hogy nagyon nagy az érintettek elkötelezettsége a közügyek intézése iránt. „Nagyon fontos, hogy ilyen nagy arányban vettek részt az új állampolgárok a szavazásban, és nincs jobb visszaigazolása a kormány nemzetpolitikájának, mint az a 95 százalékos támogatás, amelyet a Fidesz–KDNP szövetség kapott a külhoni magyaroktól” – szögezte le.

A helyettes államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet az elmúlt időszakban megvalósított tevékenységének bemutatása során kiemelte az intézményben elkészült két hiánypótló és stratégiai fontosságú dokumentumot. Ezek egyike a MÁÉRT által 2011 novemberében elfogadott a Magyar nemzetpolitika stratégiai kerete című, amely részint átfogó áttekintést ad a külhoni magyar közösségek helyzetéről, másrészt erre a helyzetértékelésre építve a kormányzás szinte minden területén egy közép-hosszú távú cselekvési tervet vetít előre. A helyettes államtitkár által említett másik stratégiai fontosságú dokumentum az első nemzetpolitikai tankönyv, amelynek gyakorlati használata már megkezdődött a felsőoktatásban.

Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke beszédében a tapasztalatcsere fontos fórumának nevezte a konferenciát. A külhoni magyar közösségek számára szükséges a továbblépés lehetőségeinek közös keresése, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy céljaik hasonlók – azok kulcsszava a megmaradás – akkor is, ha a megvalósításukat célzó eszközök gyakran eltérők – hangoztatta.

A Magyar Ifjúsági Konferencia a magyarországi és külhoni magyar fiatalok és azok szervezeteinek legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, amelyet alapítói 1999 novemberében hoztak létre Budapesten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.