Magyar helységnévtábla jelent meg Kolozsváron

A Most-Acum csoport az akcióval a város többnemzetiségű jellegére kívánja ráirányítani a figyelmet.

BLM
2014. 06. 29. 16:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szabad nyelvhasználatért küzdő csoport szombaton az egyik közösségi portálon felvételt is közölt a román nyelvű Cluj Napoca helységnévtábla alá kihelyezett magyar Kolozsvár és német Klausenburg feliratról.

A  Maszol.ro a csoport közleményét idézve közölte, az akcióval Kolozsvár többnemzetiségű jellegére kívánják ráirányítani a figyelmet, és bátorítani szeretnék a kolozsvári polgárok szabad anyanyelvhasználatát. „Úgy gondoljuk, hogy a Kolozsváron élő 49 ezer magyarnak ugyanaz a tisztelet jár, mint a románságnak, és ehhez kell igazítani nyelvi környezetünket is. A szász eredetű Klausenburg megnevezés feltüntetésével pedig városunk multikulturális történelmi hagyományai előtt tisztelgünk” – írja közleményében a Most csoport. Emlékeztetnek arra, hogy a jelenlegi törvények lehetővé teszik hivatalos többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését.

Arra kérik a helyi elöljárókat, cseréltessék le a jelenlegi egynyelvű helységnévtáblákat a város hagyományaihoz, jelenéhez és jövőjéhez méltó, háromnyelvű táblákra. „A Most mozgalom magyar és román nemzetiségű tagjai a nemzetek közötti egyenrangú partnerség előmozdítása érdekében a jövőben is törekedni fognak a többnyelvűség ösztönzésére. Tevékenységünket civilként, a politikától távol maradva, békés eszközökkel kívánjuk folytatni” – idézte a mozgalom bemutatkozó közleményét a kolozsvári portál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.