Traian Basescu elmondta, hogy szerinte Biró Rozália alkalmatlan erre a tisztségre. Ugyanakkor hozzátette: ha a későbbiekben bármely más minisztérium élére javasolják, amelyek kapcsolódnak a közigazgatásban szerzett tapasztalatához, akkor ki fogja nevezni. Basescu szerint Biró Rozália „hiányos román nyelvtudása” a többi minisztérium élén nem lenne akadály, de a kulturális minisztériumban szükség van az államnyelv alapos ismeretére.
Hozzátette: jogosan mondhatják sokan, hogy gyakran a román nemzetiségű személyek sem beszélik helyesen a román nyelvet, ami Basescu szerint valóban így van, de a kulturális tárca élére kerülő személy esetében ez elfogadhatatlan. Biró Rozália mellett Claudiu Manda költségvetési miniszter jelölését is elutasította az államfő. Az ő esetében csak annyit mondott, hogy őt más minisztérium élére sem tartaná alkalmasnak.
Nagyvárad volt alpolgármesterét három évvel ezelőtt egy népszerű rádiós műsor riportere tréfálta meg szándékosan azt állítva, hogy „amputált lábú kétlábú” gyermekekről akar műsort készíteni. Az akkor szociális kérdésekkel foglalkozó alpolgármester nem értette a kétlábú (biped) szó kifejezést, és a beszélgetésből kiderült, hogy fogyatékos gyermekekre gondolt. Az RMDSZ hétfőn közölte, hogy kitart jelöltje mellett.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új jelöltet fog javasolni a román kulturális minisztérium élére, miután Traian Basescu államelnök elutasította Biró Rozália kinevezését – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön. A politikus a Mediafax hírügynökségnek elmondta: Basescu döntése politikai. Kelemen Hunor nem kívánta kommentálni Basescu állásfoglalását, mivel, mint fogalmazott, az elnöknek jogában áll egyszer elutasítania a kormányfő által javasolt miniszterjelöltet.
Hozzátette: a döntés indoklásával azonban nem ért egyet, és úgy vélte, hogy Biró Rozália jó miniszter lett volna. „Meggyőződősem, hogy Biró Rozália nagyon jó miniszter lett volna, és sajnálom, hogy Basescu ilyen indoklással utasította el a kinevezését” – mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, hogy viszonylag rövid idő alatt megteszik az újabb jelölést. Rámutatott: addig is a kulturális minisztériumot ő vezeti, és nem történt semmilyen tragédia a kinevezés elutasításával.