Kelemen Hunor minden magyart képviselne

Az RMDSZ elkezdte a Kelemen Hunor államfőjelöltségéhez szükséges aláírások összegyűjtését.

MNO
2014. 08. 11. 15:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint az RMDSZ hírlevele közölte, ahhoz, hogy Kelemen elindulhasson a választási versenyben, szeptember 23-áig 200 ezer támogató aláírást kell a szövetségnek összegyűjtenie és benyújtania a Központi Választási Irodához. „Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek – hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a kampányfőnök. – Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adnia gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja.” Kovács Péter komoly, kiegyensúlyozott vezetőként jellemezte Kelemen Hunort, aki jól ismeri az erdélyi magyar közösség értékeit és problémáit. Olyan politikusként mutatta be, akiben a magyarok bíznak, és akit a román politikusok tisztelnek és meghallgatnak. „A szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel” – jelentette ki.

A főtitkár tájékoztatása szerint az RMDSZ-székházakban, és a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. A román választási törvény 200 ezer támogató aláírás összegyűjtéséhez köti az indulást. A törvény értelmében csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá. Egy személy csak egyetlen jelöltet támogathat aláírásával.

Az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is jelöltet kíván állítani. Vasárnap jelentették be, hogy Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítják az államfőválasztáson. Magyar–magyar versenyre akkor kerülhet sor a választáson, ha mindkét pártnak sikerül legkevesebb 200 ezer aláírást összegyűjtenie. A települési szinten is jól szervezett RMDSZ az elmúlt években tucatnyi alkalommal gyűjtött több mint 200 ezer aláírást. A szövetség ellenzékének 2007-ben sikerült az eddigi legjelentősebb eredményt elérnie. Ekkor a pártstruktúrával még nem rendelkező ellenzék 137 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy Tőkés László függetlenként indulhasson az európai parlamenti választáson. Romániában mintegy 1,05 millió magyar választópolgárt tartanak számon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.