Nem hagyják magukat: újra leng a székely zászló

Óriási: végrehajtva a bírósági ítéletet leszedték a székely zászlót, majd kitettek a helyére egy másikat.

BuL
2014. 09. 12. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb székely zászlót vontak fel a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetői Sepsiszentgyörgy központi parkjában, miután a korábbi eltávolítását rendelte el a Brassói Táblabíróság.

Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének az elnöke egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a Brassói Táblabíróság jogerős ítélete Antal Árpádot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármestert kötelezte a zászló eltávolítására. „Nem kívántunk gondot okozni a polgármesternek, ezért csütörtökön mi magunk eltávolítottuk a zászlót, és a mai (pénteki) nap folyamán egy másik székely zászlót tűztünk ki helyére” – idézte Kulcsár Terza Józsefet a Mediafax hírügynökség.

A politikus azt is elmondta, nem kértek városházi jóváhagyást az újabb zászlófelvonáshoz. Az Agerpres hírügynökség azt is idézte a politikustól, hogy a gesztussal a magyar csapatok 74 évvel ezelőtti sepsiszentgyörgyi bevonulására is kívántak emlékezni.

„Hirdesse ez a zászló a szabadságot. Úgy gondoljuk, hogy a székelyeknek jogukban áll használni saját szimbólumaikat. Senki nem veheti el tőlünk a nyelvünket, a kultúránkat és a jelképeinket” – jelentette ki az MPP Kovászna megyei elnöke.

A korábbi székely zászlót 2013. június 4-én, a városban tartott trianoni megemlékezés keretében vonták fel a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az MPP kezdeményezésére. A zászló ellen a prefektus emelt kifogást, a Brassói Táblabíróság jogerős ítélete pedig szeptember 10-éig adott haladékot a zászló eltávolítására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.