Az Avantgarde szociológiai intézet szeptember 20–28-a között végzett – az etnikai toleranciával és más országok megítélésével kapcsolatos – közvélemény-kutatást Románia felnőtt lakosságának nézeteit 3 százalékos hibalehetőséggel tükröző, ezerfős reprezentatív mintán. A megkérdezettek 56 százaléka nem tudott a Székelyföldnek regionális autonómiát előirányzó törvénytervezetről, 28 százaléka mondta azt, hogy ismeri a kezdeményezést, és 15 százalék volt azok aránya, akik hallottak róla, de nem tudják, mit tartalmaz.
A tervezetet ismerők (28 százalék) közül a válaszadók 89 százaléka állította azt, hogy rossz véleménnyel van róla. A székelyföldi autonómia-statútumot elutasítók 44 százaléka arra hivatkozott, hogy Románia „egységes állam”, 23 százalékuk szerint a kezdeményezés „nem tiszteli Romániát”, 18 százalékuk szerint pedig készítői „nem gondolnak az ott élő románokra”. A tervezetet ismerők 6 százaléka mondta azt, hogy jó véleménnyel van róla.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hamarosan válaszol a székelyföldi autonómiatervezetét ért kritikára – jelentette ki egy hétfői aradi sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, államfőjelöltje.
Az erdélyiek küzdelméről és a román válaszokról bővebben itt olvashat.
A felmérés résztvevőinek 80 százaléka vélekedett úgy, hogy a románok „nagyon toleránsak” a magyar kisebbséggel szemben, 12 százalékuk szerint pedig „kicsit toleránsak”.
A megkérdezettek 57 százaléka szerint Romániában nem kell etnikai konfliktustól tartani, és 27 százalékot tett ki azok aránya, akik szerint fennáll ennek a veszélye. Utóbbiak 77 százaléka a magyar, 22 százaléka pedig a roma kisebbség miatt tart etnikai konfliktus kirobbanásától. Arra a kérdésre, hogy melyik kisebbséggel a legrosszabb a románok kapcsolata, a megkérdezettek 40 százaléka a cigányságot, 31 százaléka pedig a magyarokat jelölte meg. Ugyanakkor a válaszadók 42 százaléka mondta azt, hogy nem szeretné, hogy roma, illetve 11 százaléka, hogy homoszexuális szomszédja legyen, a magyarok szomszédságát 5 százalék tartaná kellemetlennek.
A Romániával szemben leginkább ellenséges országra vonatkozó kérdésnél a válaszadók 24 százaléka Oroszországot, 11 százaléka Magyarországot, 5 százaléka pedig Nagy Britanniát nevezte meg.
Az IRES szociológiai intézet egy évvel korábbi közvélemény-kutatása még azt mutatta, hogy a románok leginkább Magyarországot tekintik legfőbb rosszakarójuknak: akkor a válaszadók 41 százaléka találta hazánkat a Romániával szemben leginkább ellenséges országnak, míg Oroszország a lista második helyén szerepelt 27 százalékkal.