Kató Béla: „A háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”

A Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását érvénytelenítő bírósági határozat miatt ajánlotta fel lemondását az erdélyi református püspök.

BM
2014. 11. 29. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kató Béla elmondta, az ítélet azt jelenti, hogy a bíróság szerint az egyház olyan ingatlant kért vissza, ami nem volt az övé. Azt az egyházat, amely közel ötszáz esztendeig hitte, vallotta és gyakorolta a tízparancsolat betartását, most csalásért, hamisításért, mások vagyonának az ellopásáért ítélték el. „Az ilyen egyházat szerintem azonnal be kell záratni, vezetőit börtönbüntetésre kell ítélni, mert félrevezettek egy egész országot, egy egész világot” – jelentette ki felháborodottan, az ítéletet bírálva a püspök. Hozzátette, azért érzi felelősnek magát, mert Pap Géza korábbi püspökkel együtt közösen hozták meg a döntést, hogy nem engednek a zsarolásnak, amikor a Mikó-ügy magyar feljelentője azzal fenyegette az egyházat, hogy a Mikó kollégiumot is elveszíti, ha ragaszkodik a kollégiumhoz tartozó lelkészi lakásokhoz.

Valamennyi felszólaló arra kérte a püspököt, hogy folytassa munkáját az egyház élén. A közgyűlés tagjai név szerinti szavazással egyhangúlag elutasították a lemondást. Kató Béla a bizalmat megköszönve kijelentette, azért volt szükség a szavazásra, „mert háborúra készülünk, és a háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”. A hadakozás első lépéseként bejelentette, hogy visszautasítja azt a kongruát (püspöki illetményt), amit a román állam ad számára. „Nem fogadhatom el egy olyan államtól, amelyik ilyen ítéletet hozott fölöttünk” – jelentette ki a püspök. Hasonló bejelentést tett Kántor Csaba püspökhelyettes is.

A közgyűlést megelőző prédikációjában Pap Géza korábbi püspök, zsinati elnök az egyházi vagyon Trianon utáni államosítási hullámait idézte. „Mi mindig értékeket teremtünk, és azt valaki elveszi tőlünk, épületeket építünk, és más költözik beléjük, gyümölcsfákat ültetünk, és mindig más szedi le a gyümölcsöt” – fogalmazott Pap Géza. Úgy vélte, a ploiesti-i táblabíróság az iratok szerint a református egyházat, valójában „Istent lopta meg”.

A ploiesti-i táblabíróság szerdai jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.






Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.