2600 gyerek kapott cipősdoboz-ajándékot

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában.

MD
2014. 12. 20. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sóbányában összegyűlt mintegy 2600 gyermek ujjongva fogadta a szaloncukrot és a Baptista Szeretetszolgálat cipős dobozokba csomagolt ajándékait, valamint hallgatta a csíkszeredai Role együttes által előadott karácsonyi dalokat.

„Adventkor az a legszebb, ha olyan gyermekekre gondolunk, akiknek az év során nem sok ajándék jut. Megpróbáltunk egy kis örömöt, ajándékot hozni” – nyilatkozta a közmédiának a rendezvény után Herczegh Anita.

Hozzátette, amikor az ember először tesz látogatást a Szent Ferenc Alapítvány valamely otthonában, a szíve szerint hazavinné az ott nevelkedő gyermekeket. „Jó látni, hogy Böjte Csaba otthonaiban melegséget, szeretetet, figyelmet kapnak.” Csaba testvér elmesélte, hogy honnan fogadta be a gyerekeket, milyen körülmények között éltek. „Évek múlva egészséges, életrevaló, boldog emberként találkozom velük” – mesélte az otthonokban nevelkedő gyermekekhez fűződő élményeit Herczegh Anita.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke az MTI-nek elmondta, immár kilencedik éve hozzák a cipősdoboz-ajándékokat a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeknek a Székelyudvarhelyhez közeli Parajdra. Hozzátette, örömmel tapasztalják, hogy egyre inkább mozgalommá válik a cipősdoboz-ajándék készítése, adományozása Magyarországon.

Hozzátette, a budapesti Deák téren felépített „cipősdoboz-várból” futószalag viszi az ajándékokat az ottani raktárba, ahonnan naponta négyszer kell elszállítani a dobozokat. A szervezés ellenére az elmúlt napokban sorba kellett állniuk az ajándékozóknak. Hozzátette, az idén mintegy 50 ezer ajándékdobozt gyűjtenek be és adnak át.

A parajdi rendezvényen betegsége miatt nem vehetett részt Böjte Csaba. „Imádkozunk, hogy mielőbb meggyógyuljon, mert nagy szükségünk van rá” – jelentette ki Kovács Ágnes főszervező. A Bihar megyei székelyhídi gyermekotthon vezetője az MTI-nek elmondta, a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekek mellett tíz közeli plébánia gyermekhívei is meghívást kaptak az angyalváróra.

A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.