Meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot

Román színekkel festették le a vértanúkat.

MNO
2015. 02. 14. 12:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint a portálon közzétett fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit festékszóróval színezték kékre, sárgára és pirosra. A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak. Bognár Levente, Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Az alpolgármester az MTI-t arról tájékoztatta, a tizenhárom vértanú közül hatnak az arcképét festették be a szoborcsoport déli és keleti oldalán. Hozzátette, az alkalmazott színekből arra lehet következtetni, hogy nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt.

Bognár Levente közölte, a szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, azonban térfigyelő kamerákat állítottak az emlékműre, így bíznak abban, hogy a rendőrségnek sikerül azonosítania a tettest vagy tetteseket.

Az alpolgármester azt is elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Az alpolgármester a szoborcsoportot 2004-ben restauráló művészek egyikével, Kocsis Rudolffal járt a helyszínen szemügyre venni a rongálás következményeit.

Kocsis Rudolf az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festékszórót használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni az anyag oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. A szakember szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.

Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el. A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére a Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után, 2004-ben sikerült visszaállítani a Tűzoltó térre, amelyet – a román–magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.