Leszedték a magyar feliratot egy nagyváradi Körös-hídról

A tábla a Sebes-Körös egyik hídjánál románul és magyarul jelezte a folyó nevét.

2015. 05. 13. 20:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblát egy nappal korábban polgári engedetlenségi akció keretében tette ki az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete. Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke elmondta, maga is újságíróktól értesült arról, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai levették a táblát arra hivatkozva, hogy engedély nélkül helyezték ki.

Hozzátette: nem érte váratlanul az intézkedés, hiszen egy másik Körös-hídhoz korábban kihelyezett táblájuk ugyanerre a sorsra jutott. Ennek ellenére nem tartotta fölöslegesnek a keddi akciót, mert a figyelemfelkeltés sikeres volt – fogalmazott.

A politikus korábban elmondta, mind a Kisebbségvédelmi keretegyezmény, mind a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája előírja, hogy a földrajzi neveket a kisebbségek nyelvén is ki kell írni. Noha Románia mindkét egyezményt ratifikálta, a nagyváradi magyarság számára az önkormányzat nem biztosítja ezt a jogot.

A városi magyarság képviselői 2005 óta próbálják elérni, hogy a településen legyenek kétnyelvű utcanévtáblák. A kérdésben a magyar szervezetek sem képviselnek egységes álláspontot. Míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt szeretné, hogy a hivatalos utcanevek kerüljenek a táblákra magyar nyelven is, az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a hagyományos magyar utcaneveket szeretné kiíratni nem hivatalos utcanévtáblákra.

Ilie Bolojan, Nagyvárad liberális párti polgármestere egy múlt héten adott interjúban elmondta, az utcanevekre vonatkozó jelenlegi önkormányzati határozat egyelőre csak a magyar „utca” és „tér” szavak kiírására vonatkozik, és nem teszi lehetővé az utcanevek lefordítását, de nem tartja lehetetlennek, hogy a későbbiekben az utcanevek is megjelenjenek magyarul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.