A Szegedtől mintegy 30 kilométerre található Magyarkanizsa már évek óta tranzitútvonala az Európai Unióba irányuló bevándorlásnak, a helyiek azonban csak történetekből ismerték a jelenséget. Mivel a közösség kicsi, nyílt titok volt, hogy kik kaptak börtönbüntetést embercsempészetért, mely panzió szállásolt el külföldieket.
A migráció az év eleje óta folyamatosan növekszik a térségben. Január-februárban még főleg a koszovóiak jöttek nagyobb számban, ma már szinte kizárólag szíriai menekültek érkeznek. A kisváros központjában olyan látvánnyal szembesülhetünk, mintha menekülttáborban lennénk. Belgrádi és szabadkai buszokkal negyvenfős szíriai menekültcsoportok érkeznek a településre, naponta többször. A buszállomás melletti kávézóból figyelve az eseményeket olyan, mintha népvándorlásnak lennénk a tanúi. A megérkezésük után többen megpihennek a kávézóban, valakik szobát foglalnak a panzióban, és néhány napra a városban maradnak, mások rögtön a határ felé veszik az irányt.
A városba tévedt menekültek sokszor nem is tudják pontosan, melyik országban vannak. Péntek este egy csoportot kérdeztünk, amikor bemutatkozásunk után meghallották a Hungary szót, megörültek: „Már Magyarországon vagyunk?” Ki kellett ábrándítsam őket, útjuk legnehezebb része még csak ezután várt rájuk. Több helyi lakos is beszámolt hasonló történetekről. Volt, amikor egy édesanya gyermekeivel érkezett a városba, megkérdezte a helyiektől, hogy már Budapesten van-e, s amikor megtudta, hogy nem, hangos sírásba kezdett.
Akadnak szép számmal olyanok is, akik már többször nekivágtak az útnak, azonban a magyar határőrség elfogta őket. Az egyik ilyen csoport megmutatta mind a magyar, mind a szerb bírósági papírjait. Az önkormányzat szóvivője elmondta, hogy a kanizsai rendőrőrs naponta harminc-negyven menekültet „kap vissza” Magyarországtól. Hozzátette: akad olyan menekült a városban, aki már hétszer próbált meg átkelni a magyar határon, és hónapok óta a településen tartózkodik.
Eddig bujtatva, a helyi embercsempész hálózatok közreműködésével folyt az átkelés, mára a migránsok többsége a saját kezébe vette a szervezést. Ahogy leszállnak a buszokról, telefonjukban már benne vannak az útvonal térképei, a tájékozódási pontként szolgáló jellegzetes épületek fotói. A buszállomás melletti kávézóban ülve szemtanúi voltunk annak, hogy az egyik szír származású férfi Viber alkalmazáson keresztül kapott képet mutatott a pincérnek, amely a helyi művelődési házat ábrázolta. Így tudta meg, hogy valójában hol tartózkodik, és merre kell mennie.
A bevándorlók mára valószínűleg rájöttek, hogy saját maguk is át tudják lépni a magyar határt, és a lebukás esélye körülbelül ugyanannyi, mintha a helyi csempészek segítségét kérnék. Ráadásul egyre kockázatosabb a csempészés, a városban megerősítették a rendőri jelenlétet. A határ túloldalán pedig német határőrök segítik a magyarok munkáját. Magyarkanizsán két taxis autóját lefoglalták, mert menekülteket szállítottak a zöldhatár felé.
A taxisok nem lépik át a határt, csak elviszik a menekülteket egy hozzá közeli ponthoz. Azonban az átlagosan 10 eurós összeg helyett 100-150 euróba kerül az út.
Természetesen még mindig sokan ki szeretnék használni a menekültek kiszolgáltatott helyzetét. Két szír bevándorlóval beszélgettünk, amikor egy helyi roma férfi ajánlotta fel szolgálatait. Mivel alkoholos állapotban volt, visszautasították, végül a taxi mellett döntöttek. A helyiek és a mi megfigyelésünk szerint is a szíriaiak között vannak szervezők, akik heteket töltenek a városban. Ők vezénylik az újabb és újabb csoportok elindulását.
Két keresztény szír elmesélte nekünk, hogy először Libanonba mentek, majd onnan repülővel Athénba. Ott menekülttáborba kerültek. Amikor elszöktek, gyalogosan jutottak el Macedónián keresztül Szerbiába. Az útlevelüket Görögországban hagyták, az ismerőseiknél, azt mondták, bármikor elküldhetik nekik, ha szükségük van rájuk.
Az összes bevándorló, akivel beszéltünk, azt mesélte, hogy nem szeretnének Magyarországon maradni. Sőt, még menedékjogot sem szeretnének kérni. Addig próbálkoznak az illegális határátkeléssel, míg nem sikerül eljutniuk a kívánt országig. A két keresztény Ausztriába szeretne menni, az egyikük zenész, a másikuk színész. Állításuk szerint ott már lakás és munka várja őket. Okostelefonjuk segítségével megmutatták, hogy melyek a legveszélyesebb határszakaszok. Szerintük az úton nem lesz probléma, állításuk szerint tudják, merre vannak kamerák és merre járőrözik a legtöbb magyar rendőr. Azt mesélték, hogy Szegeden és környékén nem a rendőrök jelentik a legnagyobb problémát számukra, hanem az, hogy a magyar lakosság feljelenti őket, és rájuk hívják a szerveket. Úgy gondolják, ha sikerül fuvart találniuk Budapestre, akkor nyert ügyük van, ott már nincsenek rendőri ellenőrzések, Ausztriában pedig az ismerősök szervezik az autót Bécsbe.
A két szír fiatalember nagyon fél a magyar hatóságoktól. Nem a pénzbírságtól vagy a kiutasítástól, hanem attól, hogy két hét bezártság alatt bármelyik hozzátartozójuk meghallhat, és mivel a fogság alatt nem lesz mobiltelefonjuk, még tudomást sem szerezhetnek róla.
Hogy nyomatékosítsák az otthoni áldatlan körülményekről szóló híreket, égő keresztény templomok, megölt gyermekek képeit mutatták a telefonjukon. Ahogy elmondták, a saját ingatlanjukban viszonylagos biztonságban vannak a szíriaiak, azonban bármikor becsapódhat egy bomba, amely megölhet mindenkit. Szerintük az Aszad-reszim sokkal jobb volt a szíriai keresztényeknek, és az a véleményük, hogy a muszlimok között nagyon sok a radikális.
A két keresztény fiatal különbözött muszlim társaitól. A helyiekkel szórakoztak, sok alkoholt fogyasztottak. Ahogy elmondták, csak így érhetik el azt, hogy ne az otthoniakon és az előttük álló úton törjék a fejüket.
A kanizsaiak beszámolói szerint eddig semmi probléma nem volt a szírekkel. Sok pénzt hoznak a város egyes szolgáltatóinak, a panziók tele vannak, akiknek van érvényes útlevelük, legálisan szobát bérelhetnek, némely szállásadók persze szemet hunynak, és érvényes papírok nélkül is megteszik ezt. A pincérek beszámolói szerint mióta a szírek a városban vannak, minden hétköznap akkora forgalmuk van, mintha hétvége lenne. Ahogy mondták, a helyi fiatalokból álló társasságok eltűntek az utóbbi időben, nagyon sokan Nyugatra mentek, így most jól jön, hogy tele vannak a helyek.
A kanizsai szerb és magyar vendégek vegyes érzelmekkel fogadják a látványt. Valakik viccesen „Asz-szalamu aleikummal” vagy „Allah akbarral” köszöntik egymást, néhányan fejcsóválva térnek be a kávézóba. A helyiek talán toleránsabbak a bevándorlókkal, mint az átlageurópaiak. Többen is elmondták, hogy nemrég még ők is hasonló helyzetben voltak a délszláv háború miatt. Sokuknak menekülni kellett az országból vagy nem álltak messze attól az élethelyzettől, amelyben most a szírek vannak, ezért megértik és sajnálják a menekülteket. A szerb társadalomban mélyen él a NATO-bombázások emléke. Amikor például elkezdődtek a Líbia elleni hadműveletek, az országban a Kadhafi-kultusz kezdett kibontakozni.
Az általunk megkérdezett menekültek is mind dicsérték a szerbiai embereket. Két keresztény szír arról mesélt, hogy napokig egy belgrádi lakosnál tartózkodtak, méghozzá ingyen. Többször elmondták, hogy a szerbeknek hatalmas szívük van, és nagyon segítőkészek. A rendőröket is dicsérték.
Ám az, hogy eddig semmilyen konfliktusra nem került sor, csak a szerencsének köszönhető és annak, hogy a menekülteknél még van pénz. Azonban minden határátlépési próbálkozás és minden a városban eltöltött nap után szűkülnek a migránsok anyagi forrásai. Az illegális határátlépésnél mind a szerb, mind a magyar hatóságoknál büntetést kell fizetniük. A szerb bírság negyven eurót tesz ki.
Nem nehéz elképzelni, hogy éhes emberek százai, esetleg ezrei pénz hiányában lopni kényszerülnek majd, ami feltételezhetően konfliktusokhoz vezethet a helyiekkel. Egy szerb rendőrségi forrásunk szerint egészen most tavaszig adtak élelmet a rendőrségi eljárás alatt, azonban mára olyan sokan érkeznek, hogy erre nincs eszközük. Sem gépjárművel, sem elegendő üzemanyaggal nem rendelkezik a helyi kapitányság arra, hogy ilyen mértékű migrációs nyomást kezelni tudjon.
A városban azért ilyen látványos a probléma, mert a magyar hatóságok a menekülteket a Röszke–Horgos-határátkelőnél adják át a szerbeknek, ez pedig Magyarkanizsához tartozik. A rendőrség ezek utána a városba szállítja őket, itt aztán újból bírság, illetve pénzhiány esetén börtön vár rájuk Szabadkán. Amikor letelik a néhány napos elzárás, ezek az emberek újból Magyarkanizsára jönnek, és megpróbálják az átkelést. Ezekhez a csoportokhoz jönnek természetesen a frissebb migránsok Belgrádból. Szóval Kanizsa nem is szimpla útvonallá vált, hanem a Szeged–Szabadka–Belgrád-tengelyen lévő területté, ahol a migránsok tömegei cirkulálódnak.
A magyarkanizsai önkormányzat sajtósa elmondta, hogy minden eddigi előrejelzés szerint a bevándorlók száma növekedni fog. Köztársasági szinten szeretnék megoldani a válságot, és természetesen – mint minden átlagos önkormányzat – nem szeretnének hivatalos menekülttábort a településen. Egyelőre a helyzetre nem sok megoldási lehetőség kínálkozik.
