A szlovákok többsége támogatja, a franciák bírálják a magyar határzárt

Határozottan csak 3,7 százalék ellenezte a kerítés építését.

MTI
2015. 08. 30. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Polis Slovakia közvélemény-kutató intézet augusztus második felében egy telefonos felmérésben 1416 tizennyolc éven felüli szlovák állampolgárnak tette fel a kérdést: miként látja azt, hogy a magyar kormány a szerbiai határon kerítést épít a menekültek ellen.

A megkérdezettek 63,5 százaléka azt válaszolta, hogy tetszik neki a magyar kormány kezdeményezése, míg 23 százalék nemtetszését fejezte ki. A határzár építését határozottan csak 3,7 százalék ellenezte. A megszólítottak 13,5 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A magyar kormány július 21-én döntött arról, hogy határzárat létesít a 175 kilométeres magyar–szerb határon, amelyen keresztül a menekülők döntő többsége érkezik Magyarországra. A szlovák média rendszeresen beszámol a kerítés építéséről, illetve az illegális bevándorlók tömeges Magyarországra érkezéséről és az ezzel kapcsolatos problémákról.

Szlovákiában a hozzáférhető adatok szerint jelenleg gyakorlatilag nincs komoly gond a bevándorlókkal, mert a fő migrációs útvonalak elkerülik az országot. Szlovákia ugyanakkor megállapodott Ausztriával, hogy ideiglenesen elszállásol területén 500 menekültet.

A tábort a szlovák kormányzat a többségében magyarok lakta dél-szlovákiai Bősön akarja megnyitni, ahol egy helyi, nem ügydöntő népszavazáson a lakosság 96 százaléka elutasította a tervet.

Laurent Fabius francia külügyminiszter „botrányosnak” nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, Magyarországot pedig külön bírálta a határzár miatt.

„Amikor azt látom, hogy egyes európai országok nem fogadják el a kontingenseket (a menekültek elosztását), ez botrányos” – mondta vasárnap a francia diplomácia vezetője az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde című napilapnak adott közös interjúban. Újságírói kérdésre elmondta, hogy ezek az országok „Európa keleti felén” vannak.

„A politikailag üldözött embereket, akik háború sújtotta országokból jönnek, be kell tudni fogadni. Ezt menekültjognak nevezik. Reagálni kell. Minden országnak reagálni kell” – hangsúlyozta Fabius. „Franciaország megtette, Németország már megtette” – fűzte hozzá.

Fabius szavai szerint „nagyon szigorúan” ítéli meg Magyarország fellépését, amely szerinte „nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, amikor határzárat épít. „Olyan drótkerítés felhúzása, amelyet még állatoknak sem csinálnak, nem az értékek tiszteletben tartása” – fogalmazott a külügyminiszter. Szerinte „természetesen” fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak „komoly és szigorú” tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.