Van néhány hely a nagyvilágban, ahol az ég összeér a földdel. Csíksomlyó egy közülük. Ám megnézhetjük a pünkösdi misék felvételét tucatszor, elolvashatunk rengeteg cikket, az igazi katarzis csak akkor jön el, ha magunk is ott vagyunk a két hegy közti nyeregbe felzarándokoló több százezres tömegben. Isten és ember kapcsolatának ezen a kitüntetett helyén idén ünneplik a zarándoklat 450. évfordulóját. Ebből az alkalomból felidézzük történetét, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz tanszékének vezetője, a témát 1985 óta kutató, A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás című könyvben azt feldolgozó Mohay Tamás segítségével árnyaljuk is az eseményről a világ magyarjaiban élő képet.
Pünkösd előtt Magyarországról is tízezrével indulnak az emberek a Székelyföld felé. Immár két különvonat (a Székely gyors és a Boldogasszony zarándokvonat) is megy, illetve vannak, akik kirándulóbusszal vagy személygépkocsival kelnek útra. Tatabánya egykori polgármestere, Bencsik János nyomán az utóbbi időben egyre többen gyalog vágnak neki a több száz kilométeres távnak, hogy testben meggyötörve, de lélekben megerősödve érkezzenek meg pünkösdszombatra a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregbe.
Az idei búcsú mottója: „Tarts meg minket őseink szent hitében!” A Hármas halom oltárnál helyi idő szerint szombat délután fél egykor (Magyarországon fél tizenkettőkor) kezdődött szentmisét idén Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete mutatta be, a szentbeszédet pedig Veres András győri megyés püspök mondta.
Az idei zarándoklatot kerek évforduló jegyében szervezik: a kegyhely gazdái, a csíksomlyói ferencesek úgy tartják, hogy 450 esztendeje, 1567 pünkösdjének szombatján itt gyűltek össze a János Zsigmond erdélyi fejedelem elleni csatába induló székelyek.
A gyergyói, csíki és kászoni népek itt kérték a Szűzanya hathatós közbenjárását, majd innen indultak a Hargitára katolikus hitük védelmére megvívni a csatát az unitárius fejedelem hadai ellen. A győzelem után visszatértek hálát adni Istennek és a Szűzanyának a segítségért, és megfogadták, hogy ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak Csíksomlyóra.
Mindemellett a székelyföldi katolikusok és protestánsok évről évre visszatérő vitája a csíksomlyói búcsú eredete – vetjük fel Mohay Tamásnak. A 450 éves évforduló ellentábora azt mondja: a hargitai csata csupán mítosz, ráadásul 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem nem lehetett unitárius, hiszen csak az egy évvel későbbi tordai országgyűlés után beszélhetünk az új vallásról.
– Jómagam sosem neveztem mítosznak a hargitai csata történetét, mert ennek a szónak ebben az összefüggésben olyan pejoratív értelme van, amivel nem tudok azonosulni – mondja Mohay Tamás. – Akár tetszik, akár nem, nincsen olyan forrás a kezünkben, amely hitelt érdemlően szólna a hargitai csatáról. Az először kétszáz évvel később megfogalmazott és aztán viharos gyorsasággal elterjedt történetet létező búcsújáró gyakorlat régiségének igazolására tett – mára kiderült: sikeres – próbálkozásnak tartom egy sajátos történeti helyzetben. 1780 körül, amikor a történet először olvasható, és amikor a ferencesek már évtizedek óta próbálták a kegyhely hivatalos püspöki jóváhagyását elérni, akkor nemcsak a csodálatosságát, hanem a régiségét is alá kellett támasztani valamivel. Ez jutott eszükbe Addigra valamiért már nem volt a kezükben az 1444-ben kiadott pápai bréve a kegyhely búcsús kiváltságairól és nyilván sok más forrás sem, amelyek az idők során elpusztultak.
Az ELTE professzora hangsúlyozza: nem gondolja, hogy egy győztes csata és annak emlékezete meg tudna alapozni egy több évszázados búcsújárási gyakorlatot. Csíksomlyó valódi szent hely, ahol az emberek imádsága, ég felé törekvése olyan erős és olyan valódi, hogy annak csak hasonlóan erős és valódi alapjai lehetnek.
Tánczos Vilmos erdélyi néprajzkutató a Kárpát-medencei magyarság legismertebb búcsújáró eseményének jelentőségét a következőképpen fogalmazza meg: „A csíksomlyói nagy pünkösdi búcsú hatalmas rituális dráma, közösségi theatrum sacrum, amelynek eljátszása révén a résztvevők évszázadok óta olyan lelki élményben részesülnek, amelyet túlzás nélkül nevezhetünk katartikusnak. Ez az élmény alapvetően vallásos természetű, de ugyanakkor a kulturális és eszmei közösségekhez való odatartozás érzelmi megélését is jelenti.”
A búcsú központi eleme a Szűz Mária-tisztelet: a napba öltözött asszonyt ábrázoló kegyszobor előtt ma is tízezrek vonulnak el, hozzáérintve kedves tárgyaikat. A kegyszobrot századokon át öltöztették a liturgiai időszaknak megfelelően, de a díszes ruhák az 1960-as évektől a sekrestye raktárában vannak.
Mohay Tamásnak tavaly jelent meg könyve Istennek kincses tárháza címmel, mely voltaképpen Losteiner Leonárd ferences szerzetes kézirata a csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor kapcsán, számba véve a hozzá kapcsolódó csodákat is.
– Ezt a kéziratot senki sem kereste, mert Losteiner számos műve között ezt nem tartották számon. Senki sem használta, senki nem hivatkozott rá – mondja Mohay. – Ezért fordulhatott elő, hogy Kolozsvárott és Esztergomban is évtizedekig az igazak álmát aludhatta egy-egy példány, és hogy az Országos Széchényi Könyvtárból feltűnés nélkül eltűnhetett 1945-ben. Nekem 2006 márciusában Újvári Mária gépiratos kéziratlistája segített rátalálni az egykori Erdélyi Múzeumegyesület könyvtárában, amely már réges-régen a kolozsvári egyetem könyvtárának része. Pár héttel később pedig egy, a gondviselésszerű véletlenek összejátszása folytán Csíksomlyóra visszaküldött példányt adott a kezembe Márk József ferences atya. Sokáig vártam a feldolgozásával, gondolván, majd csak valaki elvégzi az arra illetékesebb helybeliek közül, hiszen a Hargita Népe hírt adott róla, József atya pedig még többeknek is a kezébe adta.
Aki ezt nem tette meg, sajnálhatja; a kéziratban ugyanis egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb csodatörténetek: ötvenkettő van felsorolva pontos évszámokkal.
– A 34. szakaszban egy ménasági lányról olvashatunk, aki anyja akarata ellenére elment aratni, és amikor októberben hazatért, „nappali és éjjeli férfiú képben való csúnya látásokkal és félelmekkel gyötörtetett” – idézi fel egyik kedvencét a kutató. – A gonosz lélek pedig „megintette őtet”, hogy ne menjen Somlyóra, de ő ellenállt a kísértésnek, és megszabadult a „csúnya látásoktól”. A hitelesítés minden esetben fontos része a csodák elbeszélésének.
Kérdés, mióta és miért jegyzik fel pontosan a csodákat. Mohay idézi Losteinert, aki elbeszéli, hogyan találkozott Potyó Bonaventura az 1740-es években olyan lebecsülő megjegyzésekkel, melyek kétségbe vonták a csíksomlyói csodákat.
– Talán ebben az időben kezdték a szájhagyományban ismert történeteket feljegyezni, és ilyenekkel kapcsolatban írott tanúságtételeket kérni azoktól, akikkel azok megestek – magyarázza a néprajzkutató. – Az elit tagjai le is írták tapasztalataikat, s az ilyen szövegek egyrészt megalapozták a hivatalos vizsgálatok tanúkihallgatásait, másfelől bekerülhettek nagyszabású latin krónikák kézirataiba. Tegyük hozzá, a saját, eredeti magyar nyelvükön. Ezt a felfedezést egyébként 2015-ben publikálhattam. A csodák dokumentálása akkor vált kiváltképpen fontossá, amikor – talán a Bárth Dániel találó kifejezésével „katolikus felvilágosodás” idején – egyre többeknek lett „gyanús”, babonaillatú a búcsújárás, és ez ellen kellett hivatalos védelmet biztosítani püspöki jóváhagyással.
A környező településekről érkező keresztalják menetrendje évszázadok óta változatlan: gyülekezés után templomi lobogók mögé sorakoznak, majd gyalog vagy szekérrel indulnak Csíksomlyó felé. Az első sorban mennek a csengettyűsök, az őket követő zarándokok pedig végigimádkozzák, -énekelik az utat. A búcsújárás kiváltságaképpen a kegytemplomot XII. Piusz pápa 1948-ban kisbazilikává nyilvánította.
A szocialista Románia hatóságai mindent megtettek, hogy megakadályozzák a búcsúba járást. Mivel a magyarok gyülekezését politikai veszélyforrásnak tartották, betiltották a körmenetet és a templomon kívüli eseményeket, és rendszeresen munkahelyi programokat szerveztek a környező települések lakóinak pünkösdre, a vonattal érkező zarándokokat pedig nem engedték leszállni a csíkszeredai vasútállomáson. Előfordult az is, hogy Csíksomlyóra katonai gyakorlatot szerveztek, vagy éppen repülőgép-bemutatót tartottak a szentmise idején.
Ám 1990 után évről évre többen érkeztek a kegytemplom elé, és hamar egyértelművé vált: nem férnek el, mert még a környező utcákat is dugig feltöltötték a búcsúra összesereglett hívek. A ferenceseknek lépniük kellett, és a tömeget felvitték a kegytemplom fölötti hegynyeregbe. A Makovecz Imre elképzelése alapján megrajzolt Hármas halom oltárt 1996 őszén kezdték el építeni, és november végén, Krisztus király ünnepén avatták fel. A terület, ahol áll, a csíksomlyói ferences kolostoré. A zarándoklat népszerűsége egyre nő: minden pünkösdkor kétszáz-háromszáz ezer ember látogat el a Csíkszeredával gyakorlatilag összenőtt településre. Ezzel a régi székely búcsú az összmagyarság legnagyobb rendezvényévé vált.
Erdélyi magyar egyházi, civil és önkormányzati kezdeményezésre 2012 márciusában a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot felterjesztették az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevelésügyi, tudományos, kulturális és szellemi örökségi bizottsága elé. A szervezet Etiópiában ülésező közgyűlése tavaly úgy döntött: a csíksomlyói búcsú (egyelőre) nem a világörökség része. Az ominózus ülésen harminchét jelölésből négy jutott hasonló sorsra, a többit elfogadták, így őszintén örülhetünk annak, hogy sok más mellett a szellemi világörökség része lett egy közel-keleti lepénykészítési mód, a belga sörkultúra, valamint egy nigériai halfesztivál is.
A búcsú mindettől függetlenül élő, fejlődő és a magyarság körében kiemelten fontos esemény, amelynek vonzáskörzete 1949 előtt jobbára még csak a Székelyföld katolikus részeire és a moldvai csángóságra korlátozódott, ám ez 1949 után jelentősen megváltozott.
– A kegyhely vonzáskörzetének kiszélesedése a XIX. század második felében indult meg, 1900-ban Bukarestből is érkeztek „határon túli” magyarok, akkoriban már nemzeti kegyhelyként tartották számon Somlyót – magyarázza Mohay Tamás. – Trianont követően még nagyobb számban mentek oda erdélyi városokból, 1940 után pár évig pedig egész Magyarországról. 1949-ben a vonzáskör kiszélesedését megakasztotta a kommunista diktatúra vallásüldözése, néhány évtizedig – mondhatjuk, hogy újra – főként csak a székely és a moldvai magyar búcsúsok jártak Somlyóra. Az 1980-as években lassan újra megindulnak a magyarországiak – egyre többen akarták látni a Kerényi Imre által rendezett, közkedvelt Csíksomlyói passió előadások eredeti helyszínét –, hogy aztán 1990-től kezdve robbanásszerűen kitáguljon a kör.
Mindez azonban talán nem magyarázza, hogy a rendszerváltás után miért lett Csíksomlyó a legnagyobb magyar zarándokhely. Ennek, véli Mohay Tamás, több összetevője is lehet. Az egyik, hogy pünkösd ünnepe mozgó ünnep, ami lehetővé teszi, hogy aki nem ért rá elmenni az egyik évben, elmehessen egy másikban. Erdélyben, illetve a Székelyföldön nincs más jelentős katolikus kegyhely. Somlyón a kegyhely egy évszázados, jól szervezett ferences közösség kezelésében működik, ami folytonosságot is, józanságot is, tágas kapcsolatrendszert is magával hoz. A messzebbről nekiindulókat a székelység és Erdély iránti érdeklődés és nosztalgia is motiválhatja. Ám a legfontosabb Mohay szerint nem ez.
– Ahogy minden más valódi kegyhelynél, itt is érvényesül az a lelki vonzás, amelyet megragadni a legnehezebb, megtapasztalni a legkönnyebb.
Hogy ez a vonzás milyen erős, bizonyítja, hogy ma már reformátusok, unitáriusok is nagy számban elmennek a pünkösdi zarándoklatra, holott ezekre a vallásokra nem jellemző a Mária-kultusz. Ezt Mohay egyrészt a nemzeti önkifejezés és egymásra találás vágyával hozza összefüggésbe, másfelől pedig szerinte látni kell, hogy a búcsú húsz-huszonöt év alatt sokat vesztett mindabból, ami a más felekezetűeket azelőtt zavarhatta. A szinte egy napra, azon belül is egyetlen monumentális nagymisére összeszorult búcsújárás gyakorlata nagyon sokak számára a nemzeti összetartozás jelképévé válhatott.
