Földterület kastélytorzóval; történelmi objektum; vidéki uradalmi székhely; reneszánsz kastély – sorjáznak a sokatmondó megnevezések a szlovák ingatlanportálok hirdetései között.
Az elsőről a helységnév azonosítása és rövid keresés után kiderül, valaki a magyar határtól mindössze hat kilométerre található Jankovich-kastély romjait és elvadult parkját árulja a palócföldi Galábocson (Glabusovce). A második nem más, mint az Andrássy család egyik – szerényebb – egykori gömöri fészke Rimaszombatban, ami még varroda is volt. A hirdetés elárulja, épp most csökkentettek az árán, potom 48 ezer euróért (15 millió forint) a miénk lehet. A harmadik egy Nagyszombat melletti, sok pénzből felújított nemesi udvarház. A negyedikről annyit árul el az eladó, hogy az Újházy és a Bertóthy család birtokában is állt valamikor.
Az ilyen és ezekhez hasonló ingatlanhirdetések egyebek között abban hasonlítanak egymáshoz, hogy a felkínált kúriát, kiskastélyt (akárcsak Erdélyben, a Felvidéken is inkább kastélynak mondják a nagyobb területű, takaros régi udvarházakat, kúriákat) csak ritkán kötik családhoz, elintézik annyival, hogy történelmi jelentőségű az objektum. Legtöbbször még a hirdető sincs tisztában az adott épület történetével, egykori és mostani jelentőségével. Mint ahogyan az is csak leginkább a magyarokat érinti meg, hogy az a patinás vasgyár, ahol egykor a Lánchíd elemei készültek, botrányosan lepusztított állapotban, elhagyatva várja a dicstelen véget Gömörben, egy Rozsnyó melletti falu, Dernő mellett. Az Andrássyak egykori profitforrása ma magántulajdonban áll, és amennyire hinni lehet egy szlovák nyelven olvasható beszámolónak, az önkormányzat és a tulajdonos közötti hosszas vita és pereskedés akadályozta meg, hogy bármi történhessen a páratlan ipartörténeti ingatlanegyüttessel.
Számtalan pusztuló, jeles épületet találunk szerte a Kárpát-medencében, és valamilyen módon mindegyik kapcsolódik a magyar történelemhez, a művelődéstörténethez. A magyar kormány is tudatában van ennek, igyekszik is elejét venni az örökség további pusztulásának, de az anyagi forrás sajnos nagyon kevés.
A határon túli örökségmentés sajátossága, hogy a Miniszterelnökség felügyelete alá tartozó, 2015-ben indított Rómer Flóris-terv keretében szinte kizárólag egyházi ingatlanok, templomok újulnak meg. A kevés kivétel egyike a borsi Rákóczi-kastély, amelyre 800 millió forintot különített el a kormány. További tizenöt egyházi ingatlan és a bonchidai Bánffy-kastély részleges felújításáról is döntöttek a közelmúltban,az összegek fél- és négymillió forint között mozognak. Az ilyen támogatások legtöbb esetben kármegelőzésről (tetőfedés, tartószerkezeti megerősítés) vagy feltáró munka elvégzéséről szólnak, tehát nem komplex felújítások.
A lapunknak nyilatkozó több, műemlékvédelmi ügyekben jártas építész egybehangzóan azt mondta, mindig a fenntartó közösség hiánya és a birtokviszonyok kuszasága a két legfőbb akadályozó tényező – természetesen a forráshiány mellett – abban, hogy világi műemlékeknél csak kevés sikertörténetet lehet találni a hét szomszédos ország magyarlakta területein. Merthogy minden esetben cél, hogy az adott épület ne csak felújítva legyen, hanem a közösséget is szolgálja, ezt pedig helyben kell kitalálni. Egy névtelenséget kérő, az első Orbán-kormány idejétől vezető műemlékes pozícióban dolgozó szakember egyetlen példát említve azt mondta, annak idején Szatmár, Szilágy és Máramaros megye találkozásánál, Hadadon találtak egy jó állapotú, elhagyott malmot teljes felszereléssel. Ipartörténeti emléknek elsőrangú lehetett volna, de mert nem találtak semmiféle helyi affinitást a fenntartására, ez az egykor a Wesselényi család kezében lévő emlék ma sem talál új funkcióra. A paraszti emlékek közül mindenhol nagyon kevés épület élvez műemléki védettséget, így ezek vannak kitéve leginkább a pusztulás veszélyének.
„Ha helyben nincs ráutaló magatartás, hogy ezekkel az ingatlanokkal foglalkozzanak, akkor nagyon nehéz az ügy, a helyi önkormányzat, helyi politika is ott kell hogy legyen a háttérben, hogy élővé tegyék az objektumokat.”
Hasonló a helyzet a Párkánytól 30 kilométerre lévő csúzi Csúzy-kastélynál is. A kúriát több szlovák ingatlanportál is hirdeti eladásra.A magyar vezetésű önkormányzat szívesen megvenné, de pénze nincs rá. Igaz, a további közösségi hasznosítás érdekében sem pályázati forrásokat, sem magyarországi segítséget nem kerestek. A valójában csak kúria nagyságú klasszicista épület megmentésében 2000 környékén kisebb munkálatokkal még az első Orbán-kormány is segédkezett, bár a munka java részét az azóta elhunyt révkomáromi kiadóvezető, kultúraszervező Szénássy Árpád végezte. Ha most olyan befektető veszi meg, akinek nem érdeke, hogy továbbra is múzeum működjön benne, nemcsak egy jó kezdeményezésnek lenne vége, de az akkori magyarországi beruházásból is mások részesednének.
– Rendkívül gazdag a nem egyházi épített örökség a határon túl, különös tekintettel az erdélyi arisztokrácia egykori otthonaira. Ezek megőrzése, ez a nagyságrend messze meghaladja a Teleki László Alapítvány lehetőségeit – mondta megkeresésünkre a mentőmunkák koordinálásával megbízott szervezet igazgatója. Diószegi László szerint csak oda érdemes pénzt adni, ahol a tulajdonlás hosszú távon magyar kézben biztosított. A kúriák esete elsősorban a tulajdonviszonyok miatt bonyolultabb, a magántőkét pedig a sokkal lassabb megtérülés miatt nehéz bevonni ebbe az ügybe. – Mindenki csak a turizmusban gondolkodik, de annyi vendégéjszakát nem tud kitermelni egy-egy ilyen ingatlan, mint amekkora befektetés szükséges – tette hozzá.
A Kárpát-medence határokon túli területére kiterjedő magyarországi műemlékvédelem tehát továbbra is adós azzal, hogy értékelhetőbb arányban beszálljon a világi épített örökség mentési munkálatába, így talán a dernői vasgyár vagy más, hasonló jelentőségű épített értékek is megmenthetők lennének. Pozitív, hogy a szomszéd országokban is működik azért műemlékvédelem, ám az állagmegőrzést, a pályázást nyilván más szempontok vezérlik.
Az alábbiakban egy-két határon túli ingatlant szeretnénk megfontolásra ajánlani a döntéshozóknak, és ötletet adni a vállalkozó kedvű ingatlanbefektetőknek (a magántőke a műemléki terepre még egyáltalán nem lépett be). Egy ilyen lépéssel ugyanis nemcsak a magyar múlt egy szelete menekülne meg, hanem fokozatosan idegenforgalmi fellendülést is jelentene az adott környéknek.
Az Erdélyben, Szovátán is jelen lévő Hunguest Hotelláncot megszerző kormányközeli köröknek például megfontolható volna egy patinás hotel megvásárlása a dél-erdélyi üdülőhelyen, Herkulesfürdőn. Véletlenül épp van is egy ilyen felkínált ingatlan, amelyet még Sisi osztrák császárné, magyar-cseh királyné építtetett. Az egyre fejlődő Kolozsvár óvárosában is lehet még találni belvárosi palotát, amiben elférne egy butikhotel. A Lánchíd, úgy tűnik, összekötő elem a Kárpát-medencei műemléki kataszterben. Egy gyönyörű szerémségi kúria a Duna mellett Szerbiában Spitzer Ede cementgyárosé volt, aki márgabányát üzemeltetett, így alapanyaggal látta el a dunai átkelő építkezését. Szép otthona Belcsényben (Beocin) szintén érdemes volna a megmentésre.
A pozsonyi Salvator gyógyszertár sem akármilyen történelmi emlék, Lippay György hercegprímás esztergomi érsek alapította még a XVII. században. A páratlan ötszintes ingatlan évek óta lakat alatt van, igaz, abban az időben lett volna jó lecsapni rá, amikor rövid időn belül sokszor is gazdát cserélt. A Zemplén-, illetve Tokaji-hegység szlovák oldalán idilli környezetben 30 millió forintból falusi turizmust lehetne indítani egy szerény udvarházban. Ógyallán (Hurbanovo) új tulajdonosára vár egy tágas kúria a főút mellett – ár megegyezés szerint. Talán nem kell említeni, hogy az UNESCO-világörökség részeként Selmecbánya belvárosa, valamint Temesvár, Arad, Nagyvárad is tele van megújításra érdemes értékekkel, az EU-n belül nem lehet akadály az ottani üzlet elindítása.
