Pozsony múltjának fanatikus szerelmesei

„Ennivaló történelmet” kínál a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás.

- Zavarba ejtően alapos, kiforrott tanulmányokat lehet olvasni a Pozsonyikifli.sk portálon Pozsony múltjáról, a város sok régi történetéről, személyiségéről, legutóbb például Fadrusz János szobrászról. Kik a szerzők, miért csinálják?
- Az évek során óriási ismeretanyagot, archívumot sikerült felhalmoznunk, amelyet folyamatosan dolgozunk fel, és igyekszünk közzétenni. Háromnyelvű internetes magazinunk az egyik leglátogatottabb történelmi portál Szlovákiában. Célunk az ismeretterjesztés, ezt szolgálja „ennivaló történelem” szlogenünk is. A cikkek a Pozsonyi Kifli műhelyében születnek, sokszor egy egész csapat hónapokon keresztül dolgozik az írásokon. Pozsony múltjának a szerelmesei vagyunk, és fanatikus módon el tudunk merülni egy-egy témában. Nagyon fontos a vizuális megjelenés, szigorúan csak saját kutatásból vagy gyűjteményekből származó, jó minőségű digitalizált képanyaggal dolgozunk. Születnek terjedelmesebb tanulmányszerű írások is, de általában a könnyedebb, képekkel gazdagon illusztrált cikkek a népszerűbbek. A Fadruszról szóló nagy cikk szerzője kollégánk, Hornyák István rádiós újságíró és idegenvezető tollából származik.

- Mit lehet tudni a egyébként a Fadrusz-szobor felkutatásáról?
- Egy pozsonyi oligarcha által támogatott szervezet megalomán ötlete volt nemrégiben, hogy próbálkoztak a szobor szerencsétlen, bronz kicsinyített mását a városközpontba elhelyezni. A városi képviselők – szerintünk nagyon helyesen – elvették a kezdeményezést, mivel ez az alkotás semmilyen művészeti értéket nem képvisel, kivitelezésében abszolút méltatlan a szobrász-zseni Fadruszhoz. Az biztos, hogy az 1921-ben megrongált Mária Terézia-emlékszobor egyes darabjai titokban, Olaszországon keresztül jutottak el Magyarországra. 1928-ban a Nemzeti Múzeumban ki is állították a királynő és a magyar vitézek fejeit. Sajnos a második világháborúban nagy részük valószínűleg megsemmisült. A jobboldali, magyar főnemest ábrázoló fejtöredék ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Az emlékmű egyes darabjaiból új alkotásokat, több szlovák történelmi hős szobrát faragták ki. A régi „pressburger” családok ereklyeként őriztek meg apró darabokat a szoborból.

- Egy Pozsony történelméről szóló dokumentumfilm utolsó mondata, hogy a magyar világ „piano pianissimo” ott van ma is a városban. Csak ismerethiány az oka, hogy nem ismerjük eléggé az egykori koronázóvárost?
- A régi magyar világ mindenhol ott van a város genius locijában. De a nemzeti emlékezetben Pozsonynak gyakran túlidealizált a szerepe. Pozsony egy magyarországi német város volt, amelynek polgársága éppen az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása előtti évtizedekben kezdett erőteljesen magyarosodni. Magyarországon az jellemző, hogy Pozsonyt magyar városnak titulálják, ami rendben is van, legyünk rá büszkék, csak fontos odatenni az „is” szócskát, ugyanis a város összetétele sosem volt homogén, ahogy ma sem az. A hatvanas években még nyomokban tetten érhető volt az egykori háromnyelvű város, s bár Pozsony a szlovákiai magyarok központja maradt, a hetvenes és a kilencvenes évek között teljesen átalakult. Az új lakosok, akik a két háború között, de még inkább a hatvanas és hetvenes években költöztek Pozsonyba, nem kötődtek a városhoz. Ez az utóbbi években változóban van: kezdik újra felfedezni Pozsony múltját, ennek ma valóságos boomját éljük.

- A szlovák műemlékvédelem, a városfejlesztés megfelelő szakmaisággal áll a magyar történelemhez? 
- Pozsonyban a 20. század második felében teljes városnegyedeket romboltak le, akár a Váralját, akár a zsidónegyedet nézzük. A rombolás egyik célja az lett volna, hogy a város történetének jelentős részét mind fizikailag, mind szellemileg eltöröljék. Ebben a cseh nómenklatúrának is nagyban benne van a keze. Azok a városrombolások, amelyek Pozsonyban a mai napi tartanak, Közép-Európában egyedülállónak számítanak. Jelenleg az ipari műemlékek pusztítása folyik. A Monarchia idején emelt ipari létesítményeket rombolnak le, helyükre pedig modern városrészeket húznak fel. Gombamód nőnek a toronyházak és a bevásárlóközpontok, amelyek teljesen megváltoztatják a város arculatát. Pozsonynak máig nincsenek komolyabb városfejlesztési koncepciói, a befolyásos befektetői csoportok, a „developerek” szinte szabadon garázdálkodhatnak a városban. A műemlékvédők valamiért mindig későn eszmélnek fel. Azonban az ingatlanmutyikkal kapcsolatban a civil társadalom erős nyomást gyakorol a politikusokra.

- A csoportos pozsonyi városnézéssel hosszú évekkel ezelőtt gondja akadt néhány magyarországi magyarnak, egyszer hatóság szólította fel az önkéntes csoportvezetőt, hogy ne beszéljen magyarul, mert azt csak engedéllyel lehet. Ez a világ már elmúlt? Mennyire fedezték fel a magyarországi magyarok Pozsonyt? 
- Ez nagyon kellemetlen incidens volt. Az idegenvezetés – akárcsak Magyarországon – Szlovákiában is engedélyköteles tevékenység, akkreditált tanfolyamot végzett, megfelelő engedéllyel rendelkező személy vezethet csoportokat. Más kérdés, amikor egy-egy civil szervezet hirdet tematikus sétát. Évek óta tartunk magyar és szlovák nyelvű tematikus városnéző sétákat, és ezeket például sokszor helytörténészek vezetik. Egyébként elképzelhetetlennek tartom, hogy a szlovák hatóságok a „magyarul beszélésért” turistákat molesztáljanak Pozsonyban. Az utóbbi időben egyre több turista érkezik ide nemcsak Magyarországról, hanem a Kárpát-medence más magyarlakta vidékeiről is. Sokszor látjuk, hogy magyar turisták csoportjai vezetés, ismertető nélkül bandukolnak a városban, mert az csak köztes megállójuk, és nem szerveztek nekik programot az egykori magyar fővárosban, koronázóvárosban és a magyar országgyűlések helyszínén. Alelnökünkkel, Korpás Árpád pozsonyi magyar idegenvezetővel projektet indítottunk el Magyar Pozsony néven, amely idegenvezetői szolgáltatásokat kínál a városba látogató magyar vendégeknek. Nem titkolt szándékunk egy pozsonyi magyar idegenforgalmi információs pont megnyitása a magyar turistáknak, itt működhetne akár a Pozsonyi Kifli ajándékboltja is. Egy nagyobb látogatóközpont megállapításában is gondolkodunk. Persze ezt önerőből nem lesz egyszerű megvalósítani.

- Zavaró, hogy a szlovák múzeumokban szinte egyáltalán nincs magyar felirat, holott a látogatók meghatározó része magyar. Ez a kérdés hogyan áll Pozsonyban? Szlovák feliratokat kell betűzgetni, vagy meg kell elégedni az angollal, némettel?  
- A Pozsonyi Városi Múzeum állandó kiállításában van magyar nyelvű audio guide. Úgy tudom, hogy Szlovákiában a magyar turisták által közkedvelt múzeumokban egyre több helyen oldják meg vagy szeretnék megoldani ezt a problémát. Mi kiállításrendezéssel foglalkozunk, tudom milyen nehéz megfelelni a kor elvárásainak, hogy a kiállítási panel ne legyen szöveggel telezsúfolt. A 21. században ez már nem felirat kérdése, léteznek megfelelő informatikai rendszerek, hangosvezetők, okostelefonos megoldások. Sőt még pályázati források is adottak a finanszírozásra. Ez a szlovák turisztikai hivatal és a magyar kulturális diplomácia közös ügye lenne. Szerintem senkit sem zavarna, ha magyar nyelvű audio guide-ok kerülnének a népszerű szlovák múzeumokba.

- A magyar nagykövetség most költözött integrált épületbe. Mit lehet tudni a magyar tulajdonban álló, előkelő helyeken lévő régi székhelyekről?
- Hát nem sokat. Nagyon sajnálom, hogy a kulturális intézetet, a konzulátust és a nagykövetséget egy épületbe költöztették. A kulturális intézeteknek mindenhol a világban nyitott létesítményeknek kell lenniük. Ez az integrált épület egyrészt a közkedvelt történelmi központon kívül esik, másrészt nem felelhet meg ennek a követelménynek, mivel nagykövetségi és konzulátusi funkciót is betölt. A Nyerges (Sedlárska) utcai régi konzulátusi épület tökéletes helye lehetett volna a Pozsonyi Magyar Intézetnek, hiszen az Óváros legpezsgőbb részében van. Gyönyörűen lehetne innen képviselni a pozsonyi magyar jelenlétet, és hirdetni a magyar kultúrát.