Teljes homály övezi a Miniszterelnökség döntését

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

220 millió forintos támogatást kapott egy ismeretlen MKP-közeli alapítvány.

Kuthi Áron
2017. 02. 08. 5:42

Egy, a somorjai magyar közéletet jól ismerő helyi forrásunk szerint a csallóközi magyar közösséget több törésvonal is megosztja, egyrészt a magatehetetlen, céltalan magatartású MKP és az erősödő, pénzpárti Most–Híd etnikai vegyes párt, valamint az ezek közötti kényszerű választás. Emellett a lélekszámban csökkenő, elbizonytalanodó kisebbségi közösség egy egyre inkább regionális öntudatú felső-csallóközi szlováksággal is szembetalálja magát. Szerinte azonban két dolgot mindenképpen le kell szögezni. Egyrészt üdvözlendő az a komoly felelősségvállalás, amely a magyar kormány részéről megnyilvánul a Kárpát-medencei közösségek erkölcsi és anyagi támogatása terén. Hogy ne menjünk messzebbre, a somorjai Árpád-kori templom felújítását is hathatósan támogatta a Fidesz-kabinet. Másrészt viszont a kisebbségi magyar lobbicsoportok hamis képet közvetítenek Budapestnek a helyi közösségek helyzetéről, ezért a megítélt pénzek nem jól hasznosulnak, a támogatásnak „kevés látszatja van” – mondta forrásunk.

A felvidéki magyar közéletben a másik, hasonlóan nagy hullámokat vető ügy az egyik gútai általános iskolának a nagyobbikba való beolvasztása. A nagyrészt magyarok lakta kisvárosban január 30-án döntött úgy néhány MKP-s és független honatya, valamint a szintén MKP-s polgármester, hogy szeptemberre egy tető alá szervezik a két intézményt, bevallva-bevallatlanul felborítva az etnikai arányokat. Az MKP vezetése hiába intette a helyieket, hogy nem ért egyet a lépéssel, a helyi akarat erősebb volt, az aláírásgyűjtés sem segített. Tegnapra azonban fordult a kocka, Horváth Árpád polgármester bejelentette, megvétózza a nemrég saját maga által is támogatott határozatot az iskola-összevonásról. 

Egy, az ügyre rálátó, névtelenséget kérő felvidéki forrásunk azt mondta lapunknak, Semjén Zsolt telefonhívása sejthető a háttérben, a miniszterelnök-helyettes „szólt rá” az MKP-ra, hogy nem hagyhatják az iskolabezárást, mert az presztízsveszteség volna a határon túli magyar közösségek megmaradását szívén viselő magyar kormány számára. Az MKP-hoz közel álló Felvidék.ma hírportál persze a közakarat győzelmeként tálalta a határozat visszavonását. Horváth Árpád a portálnak azt nyilatkozta, „a gútai gyerekekről, a gútai magyar iskolaügy jövőjéről van szó”. Pedig január végén, a szülői tüntetéssel színesített testületi ülésen ugyanezekkel az érvekkel igyekezett alátámasztani az alapiskolák összevonását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.