Útinapló Csehországból

Cesky Krumlov után Jihlava következik. Barangolás a cseh tájban, rokokóba, majd manierizmusba hajló barokkos túlzások, hovatovább Pecená veprová krkovice, dusené zeli, bramborové knedlíky, úgyis, mint megdicsőülés.

Időzzünk is el rögtön a nyelvnél. Rejtély, hogy mi magyarok miért találjuk olyan ellenállhatatlanul mulatságosnak a cseh nyelvet. Míg egy angolnak, németnek, vagy franciának a szeme sem rebben, ha belebonyolódik egy cseh jégkorong-mérkőzés közvetítésébe (esetleg motocross, vagy foci kempingbiciklikkel), mi már az ötödik percben fetrengünk a röhögéstől. És ebben nincs semmi gúny vagy alázás, esetleg Masarykozás. Viszont ahogy egyre több időt töltünk a Cseh Köztársaságban, ez is megváltozik, felfigyelünk a dallamra. A pénztárosnő szinte énekel, miközben megköszöni, visszaad és elbúcsúzik. Egyszerre Maria Callas és a bolti csaj a Fekete Péterből. A fenti mondat csupán annyit jelent, hogy a kocsmában természetesen kapható köménymagos malacszelet ütős szósszal, káposztával és krumplis knédlivel. És mégis szép, mint egy szonett.

Krumlovtól Jihlaváig gyönyörű út vezet, át Sumaván, bele Vysocinába (Magaslat), őszi erdőkön, tavak mellett, mint a hullámvasúton, mindjárt felbukkan Rudolf Hrusinsky egy S100-as Skodában méláz bele a vidékbe. Jó kis melankólia, rátesz a köd is.

Jihlava pontosan a ma már képzeletbeli cseh–morva határon fekszik, olyannyira, hogy ha a szomszédok összevesznének valamin (nem fognak), éppen a város közepére húzhatnának egy falat. Ami elég hullámos lenne, tekintve, hogy az ötvenezres település tengerszint feletti magassága 460 és 700 méter között ingadozik. Az ősök ezüsttel indultak még az 1200-as években (bányászat), majd látták, hogy ez jó és egészen 1800-ig vártak a posztógyártással, de az is bejött. A város alatt 25 km hosszú katakomba húzódik (ez is csak az ezüstéremhez elég Csehországban), és van benne egy világító folyosó is (svitici chodba), a fal frankón zölden világít, magyarázat nincs, az igazság odaát van. Ráadásul itt tanult Gustav Mahler is, többek között egy szálloda viseli a nevét, méghozzá a legjobb, hajdan dominikánus kolostor volt, most meg össze-vissza lehet benne dohányozni, ami nagy szó ezekben a diszkriminációs időkben, a folyosókra hintóval is be lehetne hajtani, semmi klausztrofóbia, helyette szimfónia. Az ár-érték arányra jellemző, hogy annyiba kerül egy éjszaka a csodálatos történelmi falak között, mint az Isztrián egy sufni télen.

A decens csendet ilyentájt október végén némiképp megzavarja, hogy már tizenöt éve nemzetközi dokumentumfilm fesztivált rendeznek a városban pár ezer jóarcú résztvevővel, ami óhatatlanul egy kis átrendeződéssel is jár.

Az arculatért felelős Punk Deco stábja tavaly raklapokban gondolkodott, ezekből készültek a székek, asztalok, a bárpult és a belváros több pontján felbukkanó bodegák – utóbbiakból egyet még a vetítések helyszínéül szolgáló DKO Sztálin-barokk épületének egyik oszlopára is felbiggyesztettek, amitől az egész egy gigantikus madárles képzetét keltette – idén pedig ismét kirámoltak egy tüzép telepet, de most az mdf-lapokra koncentráltak. Valamint Christo nyomán (aki eltüntette többek között a Pont Neuf-öt és a Reichstagot is) becsomagoltak mindent, amit értek, beleértve a főtéren tornyosuló legendás Prior áruházat is, ami így talán kevésbé idézi Gustav Husak szellemét, Allah irgalmazzon a lelkének.

http://www.baudelet.net/paris/pont-neuf.htm

http://www.christojeanneclaude.net/major_reichstag.shtml

A dekorátorok derűs egyszerűsége és az adott épített környezet, a titokzatos, váratlanul előbukkanó, cseh boltíves belső terek így ismét együtt biztosítják az egyedi atmoszférát, olyan az egész, mintha a punkok beszorultak volna az időgépbe.

A császár őfelségét leszarták a legyek, ez kétségtelen.

Ennek ellenére a Svejk nevű vendéglőkkel nem árt óvatosan bánni a turistalevevés miatt, kár, hogy Müllerné nevű kocsma nincs. A viszonylag új jihlavai azonban kivétel. A csülök rettenetesen durva, a másfél kilós térd (koleno) elfogyasztása után megváltozik a pincér tekintete, ha huszonnégy órán belül mindezt megismételjük, még tisztelet is vegyül bele. Az utopenect (krinolin vö. szafaládé ecetes lében lassen, hagymával) helyben készítik, a Hermelin (nem állat, sajt) legszívesebben segítség nélkül elindulna a tányérról, átvágna a sikátoron és felmutatná magát a főtéren, állaga, íze tökéletes. Zebrát viszont, hiába minden könyörgés, nem vágnak.

A rendes étkezés további pompás terepe még a hentes. Rendes hentesnél rendszeresen kapható pacalleves, valamint szinte átláthatatlan sonkaorgia. Rendes hentes kizárólag nemzeti ünnepen és halálesetnél tart zárva. Íme.

Végül a sörökről, de még inkább a söröző nőkről. Jihlavában természetesen megtalálható minden és nem is kell sokáig parázni a sikerig. Pilzeni, Staropramen, brnói, Gambrinus, Kozel, Budvar, vagy amit akartok. A helyi cucc a Jezek (Sün), de itt ittam először tizenkettes Cerná Horát és az is kiderült, hogy Lobkowitz Démon nem a helyi zsidó közösség manikűröse, hanem egy káprázatos vörös sör, Rejtő Jenő modorában. Azt ugye tudjuk, hogy Csehországban a sör a mindennapi élet és a kultúra szerves része. Anyasör. Egy kocsmában gyönyörű nőket láthatunk gyönyörű sörökkel. Megannyi Magda Vasaryová, ahogy vágás nélkül elbánnak egy korsóval. Habot szép kézfejjel letöröl és jöhet a mosoly. Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!

http://letoltes.talalat.com/15672/sorgyari-capriccio/