Ruhásszekrénnyi gitár- és basszus-alapok. Mindenesetre eltart egy ideig, míg leszedjük a cuccot a buszról. A dobos egyelőre még Walesben tartózkodik, de most már tényleg úgy néz ki, lesz koncert.
A magyarul beszélő Sexepil zenekar június 7-én lép fel Budapesten, az A38-hajón, több mint húsz év után még egyszer. Ez nagyjából két kutya komplett élete.
Sárkány Sanyi, a magyarországi Globe Színház szülőatyja a szakadó esőben, rövidnadrágban archaikus tyúkólat ácsol a kertben, Cseh Andris egy rókát fest az ajtajára a miheztartás végett, közben a Búcsúkoncert zenekar egy része próbál a pajtában. Komoly próbája ez a szomszédokkal megkötött, tizenkilencedik éves kölcsönös barátsági és megnemtámadási szerződésnek is. Vidám vasárnap.
Mondom a Sanyinak még délelőtt, hogy jönnek a fejek, még este beállítjuk a motyót és egy kicsit biztos pilinckázunk is. Ez nem úgy lesz, mondta erre sokat próbált barátom, inkább úgy lesz, hogy hajnali háromkor még ott ültök a konyhában és toljátok az okosat. Úgy lett.
Ami nem baj, lassan belakjuk a teret. Lassan.
Másnap sem kapkodunk, reggel dolgozom, aztán napfürdő a teraszon. Később derül fény a hasznára, a próbát már kabátban fejezzük be, cefet egy április.
Három dalt veszünk át: Gyerünk, Casablanca, What Do You Say.
Yoki dobol a Búcsúkoncertből, bicajjal jött át Kővágóörsről.
Már sötétedik, amikor elindul visszafelé, végignyomtuk a délutánt.
Tamás még gitározik egy kicsit a másnapi menüből, Egy a világ – nagyon szép dal.
Viktor a nyugalom szobra. Naná, előre gyakorolt.
A Búcsúkoncert egyébként pompás zenekarnév, mindjárt az elején lehet nekik üvölteni, hogy maradjatok együtt. Esetleg nagyszínpad.
A miénk most elég kicsi, jó szorosan vagyunk. Akolmeleg.
Talán ez a legjobb az egészben.
A faluban, ahol élek, élénk érdeklődés mutatkozik a produkció iránt. És türelem, pedig alig valamivel vagyunk hangosabbak, mint amikor egyszerre tízen röffentjük be a láncfűrészt.
Jenővel beszélgetek este a Class FM-en – úgyis, mint műsorelem – többek között arról is, hogy mi a jó a rock and rollban. Kiegyezünk annyiban, hogy szépen viszi szívtől szívig az érzelmeket. Mint egy jobb falvédő vagy mézeskalács.
Majdnem olyan, mintha élnénk.
