Wiener blut és do toho

Szeretem Bécset. Nem szenvedélyesen, mint egy várost az Adrián, vagy Rómát mondjuk, de a jó iránti feltétlen tisztelettel.

Ott még egy esős nap (Regentag, így hívták Hundertwasser öreg vitorlását is) sem feltétlenül tragédia. Hát még ha a nap beragyogja a szecessziót. Sturmot (murci) inni a Naschmarkton jó. Igazán jól kapcsolódni egy városhoz az embereken és a művészeteken keresztül lehet.

A murci is művészet. Kedélyes. Bécs persze egy ideje már inkább izgalmas, mint kedélyes, vagy talán a kettő különös elegye. Rengeteg náció találta meg itt a számítását, cserébe feldobták a várost. Úgy tűnik, a multikulti is működhet, ha nem teljesen eszetlen. Mert az nem nagy baj, ha egy olasz intézi a pizzát. Tuti, hogy nem rak rá lecsót.

Bécs nekem elsősorban Eszter és Tamás. Rajtuk keresztül áramlik belém a város. Az otthonukból indulnak ki az energiák, onnan indulok várost nézni. Az embert körülvevő negyedik bőr a szociális környezete, a családtól a hasonszőrű barátokon keresztül egészen a nemzetig – írja Pierre Restany Hundertwasserről szóló könyvében.

Eszter és Tamás sejtbiológusok, kutatók. A munkájuk révén jobb lesz a világ, jobb lesz benne élni afrikai gyerekként is. Hogy mivel foglalkoznak pontosan, annak talán a felét vágom, de lenyűgöz. Elsősorban azért, mert látják az Egyet, a Mezőségtől Bostonig, a Drávától a Szigetközig. Amit beszippantanak, az mind benne van a munkájukban.

Eddig nem láttam sem sejtet, sem baktériumot. Nézem őket Eszter és Tamás munkahelyén, az átértelmezett régi bécsi vágóhídon, ahová hajdan lábon érkeztek meghalni a magyar szürkék. Ugyanazt érzem, mint amikor órákig bámulok egy katicabogarat, egy botsáskát, vagy egy szem málnát. Bent mint kint. A hitem erősödik általa, nem a kétkedésem. Lent a labor előtt csipkék borítanak egy fát, mellette kis házi veteményes, paprika, paradicsom. Környezet, művészet, tudomány. Az élet értelmet nyer.

Hundertwasser sokat tett azért, hogy Bécs kívül-belül olyan legyen, mint amilyen. Gyógyító építész volt, mint Gaudi vagy Makovecz. De nem csak az épületeivel, hanem a szemléletével. Szerencsére volt rá igény. A Penészkiáltvány az építészeti racionalizmus ellen című dolgozata után minden elméleti munkájában vezérmotívumként tér vissza egy mondat: az egyenes vonal istentelen és erkölcstelen. Hamvas szerint a legveszélyesebb ember az ateista és az absztinens. Na ők húzzák az egyenes vonalakat is, Afrika térképére és az emberek köré.

Hundertwasser jut eszembe Cesky Krumlovban is, az ide-oda dőlő homlokzatok, az élettel teli ablakok között. Jobban illett volna közéjük, mint szegény Egon Schiele, aki pedig élt itt is.

Krumlov meseváros. Kissé misztikus, többrétegű. Bejön a kocsmába, ahol már több kutya is tartózkodik, egy macska. Macskák legfeljebb Bulgakovnál járnak kocsmába, de ez mint ha hazajönne. Leül a terem közepén, ráérősen mosakszik, aztán elhelyezkedik a radiátoron. A ház régi tulajdonosának felesége megérkezett.

Az egyenes vonalak megszállottjai szerint Krumlov giccs. Persze, hiszen a szecesszió is giccs. Akkor viszont a giccs szép és vidám. A japánok imádják Krumlovot.

Politikai óriásplakát az út mentén, rajta Karel Schwarzenberg. A családjáé, az őseié volt a környéken minden, amerre a szem ellát és még azon is túl. A csávó pont úgy néz ki, mint Rodolfo. Délnyugat-Csehország varázslatos hely.