Április 1.
Húsvéthétfő. A feltámadás helyett mintha a végítélet napja. Szakad a hó, szélvihar, aztán özönvíz. Bolondok napja. Badárnak igaza van, már berúgni sem érdemes, az egész olyan, mint egy kollektív hallucináció. A szél megbontja a tetőt, tízcentis hó a padláson, beázunk. Nagy nehezen felfűtjük tizenöt fokra a konyhát, bámulunk kifelé az ablakon. A mediterrán ciklon, ami eddig kellemesen hangzott, szitokszó, akár a bankár. Az újabb front ingerlékenységet okozhat. Azt.
Miért pont a világ változna? Az elmúlt napokban, amelyek visszavonhatatlanul eltékozoltatnak, ugyanaz a vircsaft. A jó és a rossz (hogy melyik melyik, azt nem én állapítom meg, az etalon, az igenek igenek, a nemek nemek) szüntelenül hadakozik, kívül-belül. Ferenc, a szegények pápája személyesen hívja fel Buenos Aires-i újságárusát, hogy lemondja a lapot, amiért régebben rendszeresen elsétált hozzá, hogy elüsse valamivel az időt a buszon.
Totális káosz Cipruson. A saját hazájukban (már amennyiben ismerik ezt a fogalmat) fosztogatók idejében továbblőtték a pénzüket egy másik „paradicsomba”, a helyi boltost meglopták, nem jut hozzá ahhoz, amiért megdolgozott. Cifra lesz ez, a görögök, a portugálok, a spanyolok már nagyon unják. És mi is, az állandó össztüzet, kívülről-belülről, Kun Béla bácsi „szellemi” örököseitől.
Orbán Viktort kesztyűbábként ábrázolja egy elhülyített gyerekeknek szóló német tévécsatorna. Olcsó játék. A bábok máshol vannak és egyáltalán nem kesztyűs kézzel mozgatják őket. A kormányok, a politikusok a bankok és a multinacionális vállalatok marionettjei, és milliókat taszítanak a végső kétségbeesésbe. A gyarmatosítás soha nem látott méreteket öltött.
Pozor, a nyugalom megzavarására felettébb alkalmas mondat következik: a brit és a német birodalom a felével megelégedett volna. Sztálin dettó, fosott Maótól, Cohn-Bendit haverjától.
Teréz anyát felkapott médiasztárként aposztrofálják kanadai „kutatók”, Németországban, miközben a magyarokat csesztetik, egyre virgoncabbak a neonácik, idióta gólt kaptunk a románoktól, és óriási mázlink volt a törökök ellen. Szanyi mutogat a parlamentben. Nem ez a baj, ez elmegy a trash metálban, és nem is az, hogy ott. Máshol verik is egymást. Hanem hogy utána sunnyog.
A magyaroknak tetszik a rezsicsökkentés. Ki gondolta volna? A „baloldalnak” nem. Minden országnak olyan baloldala van, amilyet megérdemel. Ezeket a csávókat 1994-ben és 2002-ben vidáman megválasztotta a népesség egy része, aztán 2006-ban még rá is tettek egy lapáttal. Tőlük kaptuk a Király Júlia nevű nőt is, a simori jegybank alelnökét, aki szerint semmiképpen nem kell megmenteni a devizában eladósodottak szűk rétegét. Tehát nagyjából négymillió embert, és ahogy ez kinéz, az utódaikat.
Aztán van ez a másik asszony, Viviane Reding. Még jó, hogy Navracsicsban emberére akadt. Meg a harmadik, a zsebszerződések miatt ideges osztrákok üdvöskéje, Elfriede Jelinek. Vele sem az a baj, hogy „trágárkodó irodalmi Nobel-díjas”, hanem hogy olvashatatlan. Szerinte és a spanjai szerint Magyarország a kontinens rothadó góca, na ezzel a dumával nálunk nem érné el a falutáblát.
És így jött el a húsvét.
Április 2.
Az észak-koreai rezsim vezérkara már megint handabandázik. A fiatal vezető – vagy hogy hívják azt az idiótát (tényleg elképesztő, ahogy a média átveszi ezt a kedvesnek tűnő – tényleg, a fater meg az volt, kedves – elnevezést) – megint zsarol egy kicsit, nyilván fogytán a benzin. Lehet persze, hogy most majd megint durrantanak egyet és ha a cucc ezúttal nem a vízbe pottyan, az nagyon nagy baj.
A nagy disznóság azonban az, hogy senkinek sem érdeke, hogy véget vessen ennek az egésznek, az a néhány millió agymosott szerencsétlen meg rohadjon meg a munkatáborokban és a kivégzőosztagok előtt.
Árvíz és belvíz egyszerre Magyarországon. Igazi hősök a gátakon, éjjel-nappal.
Április 4.
Szóljon az ének. Olvasom, hogy egy Kopits György nevű ember, a Költségvetési Tanács volt elnöke szerint Magyarország még nem kapott elég büntetést sem a pénzpiacoktól, sem az Európai Uniótól, ezt írta a The Wall Street Journalban. Több kifejezés jut eszembe szinte egyszerre a világlátott szerzőről, de ezeket némi hezitálás után most mellőzőm. Megszívlelendő viszont a hajdani váradi főrabbi örökbecsű tanácsa: soha nem hu**zzunk abba a kútba, amiből iszunk.
Április 5.
Tibor Fischer magyar származású brit író a baloldali brit The Guardianbe írt véleménycikkében kiáll Magyarországért. Naná, ő tudja, kik vannak a béka s*gge alatt.
Április 6.
Halák Miklós olvasói levele a Magyar Nemzetben, Uzsora és botrányos devizahitelezés címmel. Alcíme: 90 ezer forinttal kezdtem a törlesztést, ma 200 ezret kellene fizetnem úgy, hogy 12 millióból 18 lett. Na ez az! A komlói uzsorás ennél sokkal kevesebbért már sitten van. És azokkal, akik nem férnek be egyik „mentőcsomagba” sem, mi lesz? Útszél? Árokpart? Amíg ezt büntetlenül, cinikusan, aljas indokból, előre megfontoltan meg lehet tenni, addig ez egy rabszolgatartó társadalom egy borzalmas gyarmaton.
Április 7.
Részlet Ferenc pápa első Úrangyala imájából: „Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy nem kérjük elég sokszor a bocsánatát.”
