Csángók és kínaiak

Mi a magyar? Mi a kínai? Űrhajós lány a sztyeppén, erdélyi stoppos. Az Erőd veled van, napfelfordulás, és mindenki turiszt a világegyetemben.

Mediawave Komáromban, a Monostori Erődben, Fényírók fesztiválja, tavaszi zsongás, nemzetközi film- és zenei együttlét és egy csomó csodálatos cullang. A kulissza lenyűgöző. Tökéletesen helytálló az ismeretlen katona graffitije: Aki nem volt itt, nem tudja, aki itt volt, nem felejti.

1850 és 1871 között épült a Bécset védő komáromi erődrendszer egyik utolsó elemeként, monumentális és ideális terep a művészeteknek. A Mediawave maximálisan és kompromisszummentesen ki is használja a lehetőséget. Nincs kecmec, a kommercializálódó, turistás gigafeszkók között nem is jó szó rá a fesztivál. Itt a művészek a főnökök.

Májusfaállítással és csángó lánykéréssel kezdődik, az erődbe szekéren és autókkal érkeznek a csángók és a kínaiak. Aztán a következő napokat is átszövi a bazi nagy csángó lagzi, analóg diszkóval súlyosbítva. A zenét egy csángó dobos szolgáltatja, de van kínai is. Már csak a kurdok és a japánok hiányoznak.

A csángók ugye magyarok, csak elcsángáltak ügyesen. De kik a kínaiak? A magyar ember kevés kínait lát. Többnyire gyorsbüféseket és malacarcú párttitkárokat, akiket aztán később jól főbelőnek, mert lenyúlták a betont a felhőkarcolóból. Pedig a kínaiak szépek és tehetségesek, már amennyiben egyáltalán kínaiak. Li Csiao, az etnikai alapokon nyugvó kortárs zenét játszó Wang Xiao Band énekes- és táncosnője például a va nemzetiségből származik. Nagyjából így képzeljük el az istennőket. Az énekes-gitáros Vang felmenői Belső-Mongóliában látták meg a napvilágot. Mu Hszinrong fafaragó és grafikus nási.

A nási népet az egyszerűség és az analógia kedvéért nevezhetjük tibeti csángóknak, a Himalája legkeletibb részén élnek. Saját írásrendszerük van, a dongba nem rokonítható sem a tibetivel, sem a kínaival. Mu gyönyörűséges, ősi ihletettségű, totemszerű szobrokat készít. Az elején nem vacakol sokat, láncfűrésszel nagyol, aztán jöhet a cifrázás. Kapunk még egy kellemes dózist kortárs kínai festők munkáiból, és Mao Mao filmjét, a Here, Thent. Godard tapsolna. Kína már nincs is olyan messze.

Aztán még közelebb kerül. Ms. Parafázis, az MNO vadonatúj bloggere elkéri Vang tibeti tálját, és ügyesen megszólaltatja. A mester veszi a lapot, és ráemel egy torokéneket. Az addig békésen szundikáló alvó Buddha erre felriad, és félálomban dobolni kezd. Ráéneklek egy omot. Arra ballag Ferenczi Gyuri, és előkerül a herfli. Ezt hívják jam sessionnek.

Szőke Bandi felmagasztalja a sertéspörköltet. Az üstbe a göndör disznó mellé a szokásos hozzávalókon kívül szilvalekvár, lilakáposzta, kovászos uborka és vargánya kerül, meg persze a nagy, imádnivaló szöveg. Percek alatt eltűnik a száz adag. Hosszúlépés követi Deé János családi pincészetéből. A rajnai rizling friss, illatos, a palack címkéje bátor és vidám, szépen fel lett öltöztetve az egész. A szóda jéghideg. Így ki lehet bírni. Rámegy egy kis Irsai Olivér. Így még jobban.

A játékfilmek versenyének mezőnyéből előzetesen a belga–holland–francia koprodukcióban készült Az ötödik évszak tűnt a legérdekesebbnek, de nem úgy lett. Az ötlet kitűnő: egy falut rejtélyes sorscsapás ér, nem köszönt be a tavasz. A jelenség egy ideje sajnos nem is túl szürreális, egy héttel a hólapátolás után lerohadt rólunk a gatya a hőségtől.

Esetünkben azonban a természet körforgása szakad meg, nem sarjadt ki a vetés, nem adnak tejet a tehenek, kitör a pánik, és egymásnak esnek a szomszédok. Viszont lassan unalomba fullad a sztori, ehhez egy Menzel kellett volna. A Bajkonur című kazah–orosz–német film Veit Helmer rendezésében ellenben zseniális.

Az űrrakéta kilövőállomása közelében élők keresetkiegészítésként összeszedik az űrhajókról leváló roncsokat, egyikük Iszkander, az árva rádióamatőr, aki pontosan meghatározza a szemét földet érésének koordinátáit. A sztyeppei Mad Max ezek után a következőképpen néz ki: a környékbeli elképesztő arcok Goran Bregovic zenéjére durva rohamba kezdenek, terepjárón, motoron, lovon és tevén zúznak a zsákmány felé.

A sztyeppe törvénye ugyanis az, hogy ami az égből pottyan, azt megtarthatod. A törvény az törvény, Iszkander is tudja, így amikor véletlenül egy gyönyörű francia űrhajós lányt is talál, megtartja. Kelet és nyugat, szerelem, hagyomány és űrkorszak, tempó és humor, Helmer nagyon jól gondolkodik a világról és a valódi értékekről.